Hírek

Változnak a háztartási gépek energiacímkéi

Jövőre lecserélik a háztartási nagygépek energiafogyasztását jelző eddigi címkéket – hívja fel a figyelmet a MediaMarkt, melynek egy korábbi reprezentatív kutatása szerint egy háztartási nagygép vásárlásakor az ár után az energiahatékonyság a második legfontosabb szempont.

Mosó-, mosogatógép-, vagy hűtővásárlás során az első fontos információkat az energiafogyasztási címkékről lehet leolvasni, melyek olyan hasznos adatokat tartalmaznak, mint a gép fogyasztása, zajszintje, de a legszembetűnőbb a piros-sárga-zöld színskála az ABC jelölésekkel, illetve a sok + jel – számolt be róla az MTI. A mosógépek és hűtők 90 százaléka 2017-ben már valamely pluszos A kategóriába tartozott, ezért a korábbi jelölés alapján egyre nehezebbé vált különbséget tenni a készülékek energiafogyasztási szintjei között. Az Európai Unióban ezért is vezetnek be új energiacímkéket, és komplexebb, új teljesítményértékkel, szigorúbb szabvánnyal és tesztelési módszerrel kategorizálják a gépeket.

A legfontosabb változás, hogy az A kategória lesz a legmagasabb energiaosztály, és nem lesz mellette pluszjel. Az új rendszerben jelentős visszaminősítések lesznek, az A és a B osztály sok esetben üresen marad majd, és például, egy korábban A+++ mosogatógép az új rendszer szerint csak a D kategóriának felel majd meg. Az F osztály pedig 2024-re minden kategóriában kifut.

Fotó: wikipedia

Több gyártó emiatt megújítja termékválasztékát, új mosási programok jelennek meg, illetve még energiatakarékosabb termékek kerülhetnek be majd a kínálatba. Az új címkéken megjelenik egy QR-kód is, ami az Eprel (EU Product Database for Energy Labelling), azaz az energiacímke-köteles termékek nyilvántartására szolgáló nyilvános adatbázishoz vezet, ahol elérhetőek a készülékek termékismertetői is.

Az új rendszer a háztartási nagygépek majdnem mindegyikét érinti, a mosó-, mosogató- mosó-szárító gépek, hűtőszekrények, fagyasztók és a borhűtők mind új energiacímkét kapnak, de a tévékészülékek és lámpák sem maradnak ki a változásból. Egyes kategóriák esetében új adatokat is látni lehet majd. A hűtőknél például a zajszinteket osztályokba sorolták (A, B, C és D). A mosogatógépeknél feltüntetik az eco program hosszát is, az energiafogyasztást pedig száz mosogatási ciklus alapján határozzák meg a jelenlegi éves helyett.

Akár már most is lehetnek a boltokban olyan készülékek, amelyeken két különböző címke van. Noha ezt kötelezően csak november elsejétől kell biztosítaniuk a kereskedőknek, a gyártók már korábban is elláthatják készülékeiket az új címkékkel. A vízválasztó dátum 2021. március elseje, ekkortól ugyanis már csak az új energiacímkék lehetnek a termékeken, egyúttal a gyártói és kereskedői weboldalakon is ugyanekkor történik majd a váltás.

agrotrend.hu / MTI

Tovább olvasom

Fókuszban

Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=13 crop=no ]
Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=14 crop=no ]

Facebook