Hírek

Véget kell vetni a „sáros gumicsizma” negatív sztereotípiájának

A magas színvonalú szakképzés lehet a magyar mezőgazdaság versenyképességének megmentője.

Az agrárium korszerűsítése mellett a magas színvonalú szakképzés az alapja a magyar mezőgazdaság versenyképességének – jelentette ki az Nagy István agrárminiszter hétfőn Csongrádon.


A miniszter leszögezte, jó döntés, ha egy fiatal a mezőgazdasági szakképzést választja – fotó: Pelsőczy Csaba/AM

Nagy István a minisztérium Bársony István Mezőgazdasági Szakgimnáziumban és Szakközépiskolában rendezett országos tanévnyitó ünnepségén úgy fogalmazott, az agrárium korszakváltáshoz ért, a magyar mezőgazdaság modernizációja megkerülhetetlen.

Kifejtette, 2050-re 70%-kal több élelmiszerre lesz szükség úgy, hogy 30%-kal kevesebb termőterület és 40%-kal kevesebb ivóvíz áll ehhez rendelkezésre.

– Erre kihívásra a mai fiataloknak kell majd megtalálniuk választ – mondta.

– Az agrárium stratégiai ágazat, de más szektorok óriási csábító erővel bírnak a fiatalok számára, ezért le kell számolni a mezőgazdasághoz kapcsolódó "sáros gumicsizma" negatív sztereotípiájával

– hangsúlyozta a politikus.

Hozzátette: az agrár-szakképzés a legszínesebb és legszélesebb ismeretanyagot nyújtja. Az agrárszakképző intézményekben 20 559 diák tanul, mezőgazdasági, agrárgépész, környezetvédelmi, élelmiszeripari, földmérési, kertészeti, valamint erdészeti és vadgazdálkodási területen.

A minisztérium a mezőgazdaságot sújtó szakemberhiány csökkentése érdekében folyamatosan figyelemmel kíséri a munkaerőpiac szereplőitől érkező jelzéseket.

– A szakmai szervezetekkel szoros kapcsolatot fenntartva fejleszti az agrárszakképzést, a többi közt ösztöndíjrendszerrel támogatja a hiányszakmák elsajátítását – mondta Nagy István, példaként említve, hogy a minisztérium fenntartásában működő iskolákban elindult a pék-cukrász képzés is.

A politikus kifejtette, az agrártárca az elmúlt években a szakképző intézményeit olyan összefüggő, egymást kiegészíteni képes, komplex hálózattá fejlesztette, amely egységes elvek alapján, stabilan működik.

A miniszter kitért arra is, hogy a minisztérium 45 iskolája összesen csaknem 7 milliárd forintot nyert el fejlesztésekre a Környezeti és energiahatékonysági operatív program pályázatain. Az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program forrásaiból 19 iskolában pedig több mint 1,3 milliárd forintnyi fejlesztés valósul meg.

agrotrend.hu / AMMTI

Tovább olvasom

Fókuszban

Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=13 crop=no ]
Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=14 crop=no ]

Facebook