2022.06.28., kedd , Levente, Irén

Hírek

2022. május 28. szombat • 10:03

Végső roham a hazai kutakon

Hatalmas sorok és káosz volt jellemző csütörtök este több, határ menti megye benzinkútján, ahova sokan érkeztek a szomszédos országokból, hogy még utoljára tankolhassanak a kedvezményes árú magyar benzinnel.

A megyei lapoknál dolgozók beszámolói szerint pénteken már nyugodt volt a helyzet a töltőállomásokon, mindössze kisebb fennakadásokat lehetett tapasztalni. Emellett az is kiderült, hogy a magyar autósok helyeslik a kormány döntését, a külföldieknek pedig sokszor még úgy is megéri átjönni hazánkba tankolni, hogy azt már csak piaci áron tehetik meg.

Fotó: MTI / Komka Péter

– Pénteken kora délutánig már öt autó drágábban kapta a benzint. Ők külföldiek voltak, németek, de nem kapták fel a fejüket. A magyar sofőrökről elmondhatom, már tudják, hogy a forgalmit is be kell mutatni, nem elégedetlenkedik senki, talán mindenki érti, miért is fontos mindez, mi van a döntés mögött – számolt be a benzinárat érintő változás első tapasztalatairól egy dél-baranyai kisváros kutasa.

Mint ismert, a csütörtöki kormányinfón Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter bejelentette, hogy péntektől már csak a magyar rendszámú autók tankolásához biztosítják a hatósági áras üzemanyagot, a külföldi járművek tulajdonosainak piaci árat kell fizetniük a hazai kutakon a benzinért.

 

Csütörtök esti véghajrá

A magyar kormány döntése után a délutáni, esti órákban nagy roham indult Szlovákia felől Nógrád megyébe. A balassagyarmati és a salgótarjáni benzinkutakat a kedvezményes árú tankolás utolsó lehetősége miatt rengeteg felvidéki autós vette célba, a környéken hosszú sorok alakultak ki.

Helyszíni beszámolók szerint előfordult, hogy tíz várakozó autóból kilencnek szlovák rendszáma volt.

Komárom-Esztergom megyében is kihasználták a szlovákiai autósok az utolsó lehetőséget, hogy olcsóbban jussanak üzemanyaghoz, mivel csütörtök este annyian indultak el északi szomszédunktól, hogy több város forgalma megbénult. Az egyik komáromi benzinkútnál hosszú sor kígyózott este hét óra után is.

A helyiek közül sokan üdvözölték a döntést, hiszen az utóbbi hetekben legalább negyed órát kellett sorba állni a benzinkutakon a benzinturizmus miatt.

Mint kiderült, péntekre Komáromban már jelentősen lecsökkent az autók száma a töltőállomásokon, a szlovák rendszámos járművek teljesen eltűntek. A helyszíni beszámolók szerint a tankolásra vonatkozó új szabályok bevezetése előtti napon Zala megyébe is folyamatosan érkeztek a külföldi rendszámú autók.

A szlovén határ előtti utolsó, rédicsi Mol-benzinkútnál csütörtökön még nagy volt a forgalom, ami viszont péntekre megszűnt.

Egy horvát fiatalember azt mondta, hogy bár nem tetszik neki, hogy a külföldiek nem tankolhatnak kedvezményes áron hazánkban, mégis átjár Magyarországra tankolni, mert az emelt áras üzemanyag is olcsóbb itt, mint Horvátországban, ahol 700-800 forint között számolnak egy liter üzemanyagot.

 

Helyeslik a döntést

– Ha csak ennyi a változás, akkor szerintem nem nagy ügy – reagált egy Somogy megyei benzinkúton tankoló férfi a kormány döntésére. Kaposfő benzinkútján naponta nagyjából 450-500-an tankolnak, a járművezetők csaknem hatvan százaléka gázolajért fizet. Tóth Noémi, a kutat üzemeltető vállalkozás vezetője azt mondta: a lehető legrövidebb időn belül alkalmazkodtak az új előíráshoz.

– Megrohantak, szinte megszálltak bennünket is csütörtök este a szlovák és az ukrán sofőrök, pedig a mi üzemanyag-állomásunk elég messze esik mind a két határtól – mondta el egy Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei magánbenzinkút üzemeltetője.

Hozzátette: ez a hír nagyon gyorsan elterjedt a külföldi gépjárművezetők között, azonban péntekre eltűnt mindenki, csupán egy-egy külföldi autós téved be a kútra.

– A bejelentés után sok szlovák érkezett hozzánk tankolni, egy időben szinte csak ők érkeztek. Többen kannákba akartak üzemanyagot tölteni, az egyik kutunknál ki kellett írni szlovákul, hogy „nincs kanna” – nyilatkozta egy győri töltőállomás kútkezelője.

Eközben Mosonmagyaróváron és környékén sokan örömmel fogadták a hírt, hogy már csak magyar rendszámmal lehet hatósági áras üzemanyagot vásárolni, mivel amióta jelentősen megugrott a benzin és a dízel ára északi és nyugati szomszédunknál, nem volt ritka a hosszú sorban állás a városban.

 

El kellett magyarázni

Az új szabályozás első napján Miskolcon arról számoltak be a benzinkutasok, hogy az autósoknak még szokniuk kell a helyzetet, mivel nem mindenki számára tudatosul, hogy a magyar forgalmi engedélyre szükség van ahhoz, hogy olcsóbban tankolhassanak és akadnak olyanok, akik a pénztártól fordulnak vissza az okmányért. Az egyik szombathelyi Mol-kúton sem érzékeltek forgalombeli változást, valamint konfliktusról sem tudtak beszámolni, azt azonban tapasztalták, hogy a külföldiek nem értesültek a hatályba lépő változásokról, ezért szinte kivétel nélkül mindenkinek el kellett magyarázni, hogy miért kell drágábban vásárolniuk az üzemanyagot.

Nem tapasztaltak fennakadást a több mint négyszáz kilométerre lévő Debrecenben sem, a helyi kutasok egyöntetű véleménye alapján a külföldi rendszámú autósok javarészt tudnak a rendeletről, és csak elvétve akadnak vitás helyzetek. Azonban előfordult olyan eset, hogy magyar rendszámú autósok azért rohamozták meg a kutakat, mert úgy hitték, péntektől megszűnik az árstop.

A szegedi töltőállomásokon járva az ott dolgozóktól azt lehetett megtudni, hogy a külföldi rendszámú járművek sofőrjei elfogadják a magyar intézkedéseket, elmondásuk szerint még így is jobban megéri nekik hazánkban tankolni, mint a saját országukban, mert a nem hatósági áras üzemanyag is kedvezőbb árban van számukra. Nyugodt maradt a forgalom a Békéscsaba és Gyula között elhelyezkedő töltőállomáson is, miután Szabó Ferenc, a benzinkút vezetője elmondta, hogy náluk alapból kevés külföldi rendszámú autó tankolt már az új kormányzati szabályozás bevezetése előtt is.

agrotrend.hu / Magyar Nemzet, Thurzó Katalin

Feliratkozás az Agrotrend.hu hírlevelére

Teljes név:
E-mail cím:*
Elfogadom az Adatvédelmi nyilatkozatot.