Hírek

Vetőmagot adunk a gazdák kezébe

Sándorfy András, a Marton Genetics igazgatója válaszolt Mátrai Zoltán, az Agrotrend Csoport ügyvezetőjének kérdéseire a Magyarok Kenyere Program kapcsán.

A Marton Genetics egy köszönő oklevéllel gazdagodott a Magyarok Kenyere adományozó ünnepségén, ami jelképezi, hogy a felajánlott vetőmag adományok jó kezekbe kerülnek. 

"Azzal, hogy idén már vetőmagot tudtunk adományozni, ez egy óriási előrelépés. Egy technológiai szintet léptünk meg azzal, hogy nem egyszerűen csak lisztet, kenyeret, egy közvetlenül fogyasztható táplálékot adunk, hanem vetőmagot tudunk adni a kezükbe, ami azt is feltételezi, hogy vetni fognak. Mi a szakmai tudásunkkal személyes jelenlétünkkel is nyomon fogjuk kísérni a vetőmagnak az elvetését, a művelését és mind emellé agrotechnológiai tanácsadást is biztosítunk, bízva a Jóisten áldásában, hogy bőséges termést tudunk majd learatni." – mondta Sándorfy András, a Marton Genetics igazgatója.

A Kárpátalján nem egyszerű körülmények között élnek magyar honfitársaink és ebből következik, hogy a gazdálkodásuk sem egyszerű. Éppen ezért is fontos, hogy akár Erdélybe, akár a Vajdaságba is eljussanak a hazai vetőmagok és szerencsére az ott élő gazdaszervezetek vezetői is partnerei ezeknek az innovációknak, ami egyben segítségnyújtás is.

A rendezvényen írta alá többek között a Marton Genetics és az Agrotrend Csoport azt a megállapodást, amely az elkövetkezendő öt évben biztosítja Az Év Agrárembere kitüntető díj támogatását.

Az interjú teljes terjedelmében elérhető ide kattintva az alábbi facebook linken.

agrotrend.hu

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés