Hírek

A Fiatal Gazdák szerint mindenképpen fizetnie kell az MVH-nak

Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetsége (Agrya) álláspontja szerint a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalnak (MVH) ki kell fizetnie 40 ezer euró támogatást azoknak a gazdáknak, akik a fiatal gazda pályázat újrapontozása miatt hátrányba kerültek.

    Az Agrya pénteken az MTI-hez eljuttatott közleményében vizsgálatot is szorgalmaz, mivel a lezajlott perek alapján úgy véli, az MVH belső eljárásrendje nem megfelelő és nem átlátható.

    Az Agrya emlékeztet: az ügy tavaly nyáron kezdődött, amikor a kormányváltás után az MVH új vezetése egyik első intézkedéseként a fiatal gazdáknak szóló pályázatra 2009-ben benyújtott összes támogatási kérelmet újrapontozta, vagyis újra odaítélte a támogatásokat. Ennek eredményeként 78 korábban nyertesnek nyilvánított fiatal gazdát megfosztottak a megítélt támogatástól.

    Az Agrya hangsúlyozza, hogy a sérelmet szenvedett fiatal gazdák támogatást megállapító határozatai már jogerősek voltak, így többen közülük jóhiszeműen kiváltották az egyéni vállalkozói igazolványt, és elkezdték a vállalt gazdaság felépítését.

    A hátrányt szenvedett gazdák közül sokan bírósághoz fordultak. Az Agrya információi szerint nagy számban van olyan ítélet, amelyben a fiatal gazdák keresetét elfogadta a bíróság, és kimondta, hogy az MVH törvénysértő módon járt el.

    Az ügyről az MVH a honlapján tette közzé állásfoglalását, amelyben ismerteti, hogy a fiatal mezőgazdasági termelők indulásához a 2009-től nyújtandó támogatás keretében az év szeptember 15. és október 31. között 6.146 támogatási kérelemből 906-ot hagyott jóvá a hivatal. A forráshiány miatt elutasított kérelmezők jelentős része a pontozással kapcsolatban emelt kifogást a bíróságon, hiszen a legtöbb esetben ezen múlt a támogatás megítélése. A pontozással kapcsolatos nagyszámú kifogás (jogorvoslati kérelem) alapján az ügycsoportban érintett valamennyi döntés szakmai újraértékelése megtörtént – közölte az MVH. Felhívja a figyelmet arra is, hogy a felülvizsgálat eredményeként 42 pályázat megnövekedett pontszámmal bekerült a támogatásra jogosultak körébe.

    Az MVH hangsúlyozza, hogy a támogatási döntések felülvizsgálata a vonatkozó jogszabályoknak megfelelően, sőt éppen a jogszerűség helyreállítása illetve biztosítása érdekében történt. Erre tekintettel az MVH bírósági felülvizsgálathoz folyamodik minden olyan ügyben, ahol ezzel ellentétes tartalmú bírósági ítélet születik.

    Az Agrya azonban arra mutat rá, hogy a felülvizsgálati kérelem nem azonos a fellebbezéssel, a jogerős ítélet végrehajtását nem akadályozza. Tehát a pereiket megnyert fiatal gazdák számára ki kell fizetni a 40 ezer euró támogatást – állítják.

    A már lezajlott perekben a bíróságok ítélkezési gyakorlata nem egységes. Az MVH az őt elmarasztaló ítéletekre utalva azt emeli ki, hogy az elmarasztalás indoka nem a hivatkozott jogszabálysértés, vagyis a jóhiszeműen szerzett jogok sérelme, hanem mindössze a meghozott elutasító határozatok formai hiányossága, tehát az indokolás elégtelensége volt. Az Agrya azonban úgy érvel: az, hogy a bíróság a döntés érdemi részéről sem tud véleményt alkotni, és emiatt semmisíti meg és utasítja ezekben az ügyekben új eljárásra az MVH-t, nem azt jelenti, hogy az MVH döntése helyes volt. Egy állami szervtől minimálisan elvárható, hogy a közigazgatási eljárási törvény kötelező szabályainak megfelelve tételesen indokolja a döntését – fogalmaznak közleményükben.

    Az Agrya közleményében azt állítja, hogy az újrapontozás ügyében indított perek 60 százalékát az MVH elveszíti, míg a hivatal azt hangsúlyozza, hogy amióta új vezetése van, 80 százalékkal több pert nyer meg ebben az ügyben. Az érdekvédelmi szervezet ezért azt javasolja, hozzák nyilvánosságra, hogy a 2010. július 1. és 2011. szeptember 30. között lezárult perekben, függetlenül azok indokától, melyik fél hány esetben vesztett, illetve nyert.

Forrás: MTI

 

Tovább olvasom

Fókuszban

Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=13 crop=no ]
Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=14 crop=no ]

Facebook