Hírek

A kedvezményes áfa kiterjesztése után sem csökkent az államháztartás bevétele

Az élelmiszerekre, a közétkeztetésre és a nem szeszes italokra június 1-jétől kiterjesztett 9 százalékos kedvezményes áruforgalmi adó (áfa) ellenére sem csökkentek az államháztartási bevételek Romániában – közölte Victor Ponta román miniszterelnök.

Romániában jelenleg 24 százalékos az általános áfa, az élelmiszerek és nem szeszes italok esetében erről a szintről csökkentették 9 százalékra. Egy közösségi oldalon tett bejegyzésben Ponta közölte, hogy az adóhatóság által júniusra vonatkozóan közölt előzetes adatok szerint a hatodik hónapban 5,067 milliárd lej (1 lej 70,01 forint) folyt be az áfából, ami 60 millió lejjel haladja meg a tavaly júniusban jegyzett értéket.

Ponta azt írta, hogy ezek a számok is alátámasztják, kisebb adókkal és hatékonyabb adóbehajtással versenyképes a román gazdaság fejlődése, több munkahely keletkezik és az árak is alacsonyabbak. Reményét fejezte ki, hogy az augusztus végére tervezett rendkívüli parlamenti ülésszakon a törvényhozói testület támogatni fogja az újabb áfacsökkentést.

A kormány 24 százalékról 19 százalékra akarja csökkenteni az általános áfát, ezt a parlament június végén egyszer már megszavazta, de Klaus Iohannis elnök visszaküldte az adótörvény-módosítást. Az elnök közölte, hogy egyetért az adócsökkentéssel, de ezt csak fokozatosan szabad végrehajtani. A román központi bank és a költségvetési tanács is kételyeit fejezte ki a döntés fenntarthatóságát illetően. Románia nemzetközi hitelezői sem támogatják az áfacsökkentést.

MTI

Tovább olvasom

Fókuszban

Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=13 crop=no ]
Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=14 crop=no ]

Facebook