Hírek

A mezőgazdaság jó teljesítménye is segítette a GDP növekedését

A mezőgazdaság teljes kibocsátása tavaly 29 százalékkal nőtt az előzetes adatok szerint, így az ágazatnak döntő szerepe volt abban, hogy a vártnál nagyobb mértékben, 1,4 százalékkal nőtt a bruttó hazai termék (GDP) 2011. negyedik negyedévében – közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium.


A bruttó hozzáadott érték 48 százalékkal, a mezőgazdasági tevékenységből származó nettó vállalkozói jövedelem pedig 75 százalékkal volt magasabb, mint 2010-ben – olvasható a tárca közleményében.
    
A magyar mezőgazdaság hagyományosan a nemzetgazdasági GDP 3-4 százalékát állítja elő, ez az európai uniós átlag kétszerese. A teljes "agrobiznisz" – beleértve a gazdálkodókat kiszolgáló, a mezőgazdaság számára alapanyagokat előállító iparágak és a termelő javait fogadó, azok feldolgozásával foglalkozó ágazatokat – pedig a magyarországi gazdaság 15 százalékát teszi ki – ismerteti a VM.
    
Magyarország európai uniós csatlakozása óta tavaly volt a legnagyobb a magyar agrárexport, 6,2 milliárd eurós kivitelt sikerült elérni a 3,8 milliárdos behozatallal szemben. Az export 17,5 százalékkal, az import 15,5 százalékkal nőtt az előző évihez képest. Agrár-külkereskedelmi mérlegünk az export növekedésének köszönhetően 21 százalékos javulást mutat, amely a nemzetgazdaság egészén belül az export 35 százalékát jelenti.
    
A VM kitér arra is, hogy új piacok nyíltak meg a magyar mezőgazdaság előtt. Példaként említi Oroszországot, ahová az előző évinél 21 százalékkal több terméket – elsősorban gyümölcsöt, zöldséget, élelmiszeripari készítményeket – exportált Magyarország.
    
"A magyar agrárdiplomácia kiemelkedő sikere, hogy alig három hónapos tárgyalássorozat alatt sikerült elérni, hogy 126 magyar húsüzem és három tejfeldolgozó kapott orosz piacokra érvényes exportengedélyt. Az előző kormány idején mindössze harminc ilyen cégünk volt" – emlékeztet a VM. Hozzáteszi: az Algériába, Kazahsztánba, Kínába és Szaúd-Arábiába irányuló mezőgazdasági kivitel is erőteljes növekedésnek indult.
    
Az új mezőgazdasági gépek vásárlására fordított összeg 2011-ben 83 százalékkal nőtt az 2010-hez képest. Tavaly a mezőgazdasági gépberuházások értéke meghaladta a 78 milliárd forintot. Alkatrészekre ugyanezen időszakban 34,8 milliárd forintot költöttek a gazdálkodók, ez 19 százalékkal több az előző évinél.
    
A gazdasági teljesítményen túl a mezőgazdaság jelentős szerepet tölt be a foglalkoztatásban is – emeli ki a tárca, hozzáfűzve, hogy a tavaly nyáron életbe lépett új, egyszerűsített  szabályoknak köszönhetően egy év alatt duplájára bővült az itt foglalkoztatottak száma. Míg például 2010 júliusában 254 ezer idénymunkást jelentettek be a mezőgazdasági és idegenforgalmi vállalkozások, addig a múlt évben ennek a dupláját, 512 ezret.
    
A Nemzeti Vidékstratégiának és végrehajtási programjának, a Darányi Ignác Tervnek köszönhetően az idén további eredményekre számíthatunk a növénytermesztés -és állattenyésztés egyensúlyának javításában – vélekedik a minisztérium. Ennek biztató előjele, hogy növekedésnek indult a szarvasmarha-állomány, elkészült a sertésstratégia, és különleges támogatási rendszer segíti a juh- és kecsketartókat.

Forrás: MTI

 

Tovább olvasom

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook