Hírek

A Növényi Diverzitás Központ állítólag el tud számolni a pénzzel

Visszautasítja az Állami Számvevőszék (ÁSZ) megállapításait a Növényi Diverzitás Központ (Nödik), mivel minden egyes forinttal el tudott és el tud számolni, ezt minden évben meg is teszi a Földművelésügyi Minisztériumnak (FM), illetve a Magyar Államkincstárnak – közölte a Nödik igazgatósága.

Az Állami Számvevőszék az idén jelentést tett közzé a Földművelésügyi Minisztérium egyes agrárkutató intézetei és egyes génmegőrzési intézményei gazdálkodásának ellenőrzési tapasztalatairól. Ebben a jelentésben szó van arról is, hogy a Nödik nem számolt el megfelelő módon uniós támogatási pénzekkel.

A tájékoztatás szerint az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból (EMVA) kapott támogatás folyósítása évente egy összegben, a kifizetési kérelemnek helyt adó határozatban foglaltak alapján történik. A központnak – Magyarország legnagyobb mezőgazdasági génbank-gyűjteményének – ehhez szakmai feltételeket kell teljesítenie, különben a kifizetés nem történne meg. Az intézet minden évben teljesítette a gazdasági és szakmai előírásokat is – áll a közleményben. A megküldött jelentéseket és beszámolókat minden évben elfogadták szakmai és gazdasági oldalról is.

A központ által használt könyvelési program a támogatás felhasználását elkülönítetten tartja nyilván, az intézmény tehát a támogatást érintő kiadások külön forráskódon történő gyűjtésével eleget tett az előírásoknak.

Az intézmény közölte: nem ért egyet azzal az ÁSZ által tett megállapítással, hogy a központ az évi 1 010 498 eurós (mintegy 300 millió forint) EU-s támogatással – a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) iránymutatása alapján – a jogszabályi előírások ellenére nem számolt el, illetve az uniós támogatások felhasználásának elkülönített nyilvántartásáról nem gondoskodott.

A közlemény szerint az MVH-nak a Nödik azért nem számolt el, mert erre sem jogszabály sem az MVH nem kötelezte az intézetet.

MTI

 

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés