Hírek

Európában és a világban is nő kereslet a mezőgazdasági és az élelmiszertermékek iránt

A piaci előrejelzések szerint Európában és a világban is nő a mezőgazdasági és élelmiszertermékek iránti kereslet – mondta Feldman Zsolt agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkár Herceghalomban az Agrárium 2014 című konferencián kedden.

"Az a dolgunk, hogy megteremtsük azt a nemzeti hatáskörben meghozható gazdasági szabályozási hátteret, aminek eredményeként ez a tevékenység még eredményesebb, még jövedelmezőbb, a magyar vidék és gazdaság számára még hasznosabb lehet" – fogalmazott aaz agrárgazdasági tanácskozáson Feldman Zsolt.Az elmúlt időszakot értékelve a helyettes államtitkár elmondta: a mezőgazdaság teljesítménye 2013 I-III. negyedévében összesen 21,7 százalékkal nőtt, az ágazat részesedése a nemzetgazdaság bruttó hozzáadott értékéből 2010 és 2013 között 3,5-ről 4,8 százalékra emelkedett. Tavaly az előzetes számok szerint a mezőgazdaság kibocsátása 2265 milliárd forint volt, az agrár-külkereskedelem 8 milliárd eurót tett ki, és a kivitelben nőtt a feldolgozott termékek aránya – ismertette.

A globális piacon Feldman Zsolt szerint lassú növekedés várható az agrártermelésben, rövidtávon a terményárak csökkennek, hosszú távon emelkednek, míg az állati termékek piacán tartósan marad a magas árszint, az élelmiszerárak emelkedése pedig mérséklődik. Összességében a 2013 és 2022 közötti termelői árak a 2003-2012 közötti árszintek felett alakulnak, de a jelenlegi kiugró csúcsok alatt várhatók – mondta.

A magyar agrárgazdálkodási környezetről szólva kiemelte: folyamatosan hatályba lépnek a földforgalmi szabályozás haszonbérletre és tulajdonszerzésre vonatkozó szabályai, megindult az egységes falugazdász hálózat, felmérik az öntözési igényeket, létrejött a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ, s a VM fenntartásába került egy 59 iskolából álló agrár-szakképző hálózat.

A konferencián Nagy Márton, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) ügyvezető igazgatója a Növekedési Hitelprogram (Nhp) eredményeit és lehetőségeit ismertetve elmondta, hogy az első szakaszban a mezőgazdasági ágazatban tevékenykedő vállalkozások közel 100 milliárd forint értékben vettek részt a programban, amely közel 1400 szerződés keretében valósult meg, a mezőgazdasági kihelyezések közel 60 százaléka új hitel volt az első pillérben. A mezőgazdaság részesedése a programban arányaiban kiemelkedő, és a szektorban is magas az új hitelek aránya – tette hozzá.

Az Nhp második szakaszáról szólva arra hívta fel a figyelmet, hogy a kkv-k pénzügyi vállalkozásokon keresztül is vehetnek fel új hitelt, pénzügyi lízinget, illetve a pénzügyi vállalkozásoktól felvett lízing is kiváltható.

Mint mondta, az MNB az év végén egyértelművé tette, hogy az őstermelők és családi gazdálkodók is hitelezhetők a program keretében. Megjegyezte: termőföld vásárlására lehetőség van beruházási kölcsönt igényelni.

Nagy Márton szerint a mezőgazdaság nagy fejlődés előtt áll, mert a program első és második szakaszának köszönhetően jelentős mennyiségű új forrás áramlik az ágazatba, Az uniós támogatások előfinanszírozásában nagy szerepe van a programnak, a korszerűsítésnek, bővítésnek köszönhetően pedig javul a mezőgazdaság versenyképessége, az őstermelők beengedésével, illetve a termőföldvásárlás lehetővé tételével a program a korábbiaknál is nagyobb lendületet adhat az ágazatnak – fogalmazott.

Forrás: VM Sajtóiroda/MTI

 

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés