Hírek

Felállították az agrárreform sakktábláját

Több mint egyéves kemény vitasorozatot indított útjára tegnap Dacian Ciolos, az Európai Bizottság (EB) mezőgazdasági biztosa, aki az Európai Parlamentben bemutatta az unió agrárpolitikájának reformtervét − állapította meg a Bloomberg.

    A javaslat szerint limitálnák az egyes gazdaságonként kifizethető támogatásokat, illetve a növény- és állattenyésztőknek adható összegeket, a források 30 százalékát környezetvédelmi célokhoz kapcsolva ítélnék oda és újraosztanák a keretet a tagországok között. A magyar gazdáknak jutó közvetlen kifizetések nem csökkennek számottevően − mondta Glattfelder Béla fideszes európai parlamenti képviselő az MTI-Ecónak.

    Az EB júniusban benyújtott 2014−2020-as költségvetési tervezete 382,9 milliárd eurót irányoz elő mezőgazdasági és vidékfejlesztési támogatásokra. A javaslat szerint 2014-ben a közös agrárpolitika (CAP) 57,4 milliárd eurót osztana fel, szemben a 2010-es 58,2 milliárddal. Utóbbi a teljes tavalyi büdzsé 47 százaléka volt; elemzők szerint azért nem lehet jelentősen mérsékelni ezt az arányt, mert a 27 tagú EU 21 állama a támogatások fenntartásában érdekelt.

    A jelentős vidéki népességgel rendelkező kelet-európai országok, élükön Lengyelországgal, a CAP védelmezői között vannak. Erre ösztönzi őket az is, hogy a tervezet szerint azok az országok, amelyek az EU átlagának 90 százalékánál kevesebb közvetlen kifizetésben részesülnek, 2014 után több pénzre számíthatnak.

Forrás: Napi Gazdaság

Tovább olvasom

Fókuszban

Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=13 crop=no ]
Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=14 crop=no ]

Facebook