Hírek

Felszálló ágban a Nufarm

Eddig elért eredményeit és a jövőre vonatkozó terveit mutatta be pénteken a mezőgazdasági alapanyag-kereskedők nagy számban megjelent képviselőinek a Nufarm Hungária Kft.


A céggel és a termékekkel kapcsolatos információk mellett az érdeklődők megismerhették a legfrissebb piackutatási eredményeket, továbbá a vendégelőadók szakmai előadásaiból tájékozódhattak az agráriumot érintő aktuális trendekről. 

Nufarm - Salamon György A budapesti Rubin Hotelben tartotta meg évadnyitó kereskedelmi rendezvényét a Magyarországon 2008 óta működő Nufarm Hungária Kft. A reggeli havazás ellenére megtelt a terem, közel hatvanan fogadták el a cég meghívását. A vendégeket Salamon György, a Nufarm Hungária Kft. cégvezetője köszöntötte, majd átadta a szót Gerhard Zittmayr ügyvezetőnek. Zittmayr úr előadásában bemutatta az ausztrál székhelyű növényvédőszer-gyártó vállalatot és annak helyét a világ vezető gyártóinak sorában. Beavatta a jelenlévőket a Nufarm terveibe, melyek szerint a gyártók rangsorában 8. helyen szereplő Nufarm továbbra is a lejárt szabadalmú termékek szegmensére fókuszál. Ebben a csoportban viszont nem az egyszerű termékmásolatok gyártására helyezik a hangsúlyt. 

 
A piaci pozíció erősítését
új hatóanyag- és termékkombinációk bevezetésével, valamint környezetkímélő formulációk és felhasználóbarát csomagolások fejlesztésével kívánják megvalósítani. A környezetkímélő megoldásokra jó példa a Champ DP gombaölő szer formulációja, amelynek segítségével egy egyáltalán nem porzó szilárd rézkészítményt sikerült előállítani. Az egyedi hatóanyag-kombinációk fejlesztését mutatja a Zeagran 340 SE, a Mystic Pro vagy a Kyleo. A termékkombinációk fejlesztését pedig a hazai kínálatban idén megjelenő Zeagran Nico N kukorica gyomirtó szer gyűjtőcsomag reprezentálja. A Nufarm Ausztráliában kifejlesztett SuSCon formulációját elsősorban talaj inszekticideknél alkalmazzák majd. Az új formulációnak köszönhetően a termék a hatóanyagot egyenletesen, hosszú időn keresztül juttatja a védendő közegbe. A csomagolások tekintetében is újít a Nufarm. Ausztráliában már bevezették a QuickPour csomagolást, amely a felhasználóknak és a forgalmazóknak is előnyt jelent a csomagoló anyagok kezelésében.

A Nufarm Limited és a Sumitomo Chemical Company stratégiai együttműködésének köszönhetően a vállalatok 2010-ben közös fejlesztésekbe kezdtek. A két vegyipari óriás együttműködése stratégiai jelentőségű. A közös munka eredményeképpen hamarosan új termékek megjelenése várható a hazai és a nemzetközi piacon egyaránt. Ennek egyik első jele a Sumi Alfa 5 EW rovarölő szer, amely az idei évtől a Nufarm Hungária Kft. termékkínálatában szerepel. Németh Róbert, a Sumitomo Chemical Company közép-európai régióközpontjának vezetője avatta be a vállalat felépítésébe és jövőbeli terveibe a meghívottakat. 

A globális vállalati célkitűzéseket bemutató előadások után Salamon György vette át a szót. A cégvezető ismertette az elmúlt négy évben tett erőfeszítéseiket. Az indulás évének 3 fős csapattal és 10 termékkel vágtak neki. A kereskedelmi kapcsolatok kialakítása, a termékek elérhetőségének biztosítása, a szakmaiság és hitelesség meglapozása volt a fő célkitűzésük. A portfolió bővítése mellett a létszám is növekedett, így mára hatfős területi képviselői csapat látja el a szaktanácsadási feladatokat. Az idei évben már 25 termék és kombináció szerepel a palettán, amit az intenzív termékengedélyeztetési munkának köszönhetően továbbiak követnek majd. Az AgroStratéga által idén januárban végzett reprezentatív kutatás igazolta, hogy a Nufarm hazai leányvállalatának piaci bevezetése sikeres volt. A magyar növényvédőszer-nagykereskedők döntéshozóinak véleménye szerint a Nufarm megbízhatóság szempontjából 18 gyártó illetve importőr között az 5. helyen áll. A válaszadók a termékeket a megfelelő ár-érték arányú növényvédő szerek közé sorolták, és ezzel az értékeléssel a versenytársak többségét szintén sikerült megelőzniük. A kitartó munkának köszönhetően 2011-ben 60%-os forgalomnövekedést értek el (az ipari értékesítést nem számolva).

A siker kulcsaként a cégvezető kiemelte, hogy az aktuális célokat mindig a vállalat piaci helyzetéhez igazították. A kezdetben glifozát hangsúlyos gyomirtó szer választékot a hazai leányvállalat megalapítása óta folyamatosan bővítették. A Nufarm Hungária Kft. napjainkra már közel 50 különféle termék és gyűjtőcsomag forgalomba hozatalához szükséges engedéllyel rendelkezik. A kínálat bővítése tovább folytatódik, így a már említett Sumi Alfa 5 EW és Zeagran Nico N mellett további 6 új termék értékesítése kezdődik meg 2012-ben.

A fejlesztési és engedélyezési munka mellett egyre nagyobb hangsúlyt kap a kommunikáció, azaz a szakmai információk eljuttatása az érintettekhez. Idén összesen 235 kommunikációs és PR aktivitás megvalósítását tervezi a Nufarm. Ezek egyik eleme a Nufarmer Növényvédelmi Kézikönyv, amely egy összefoglaló szakmai kiadvány. Tucatnyi termék- és kultúraprospektus, rendszeresen megjelenő szakcikkek, továbbá hírlevelek tájékoztatják a nagykereskedőket és a termelőket a növényvédelmi problémákra javasolt Nufarm megoldásokról. Idén harmadik évfolyamába lép az interneten elérhető Nufarmer Magazin, melyet a nagy érdeklődésre való tekintettel egy nyomtatott téli különszám is kiegészít.

A rendezvényt Popp József, az Agrárgazdasági Kutató Intézet főigazgató-helyettesének előadása zárta. Az elismert szakember néhol megdöbbentő számokkal mutatta be a világ élelmiszer-termelésének helyzetét és várható kilátásait. A jelenlévőket megismertette az aktuális terménypiaci trendekkel csakúgy, mint a tőzsdei folyamatok mögött meghúzódó jelenségek magyarázatával. A tartalmas előadásokat jó hangulatú ebéd zárta.

Az említett fejlesztéseknek köszönhetően a Nufarm hazai leányvállalata valóban felszálló ágban van. A piac által visszaigazolt értékelésük birtokában folytatják megkezdett munkájukat, amelynek középpontjában továbbra is a hosszú távú, kiegyensúlyozott szakmai és üzleti kapcsolatok kiépítése, fenntartása szerepel.

További információk:

Salamon György
cégvezető
gyorgy.salamon@hu.nufarm.com
+36-20-978-6288
Nufarm Hungária Kft.
1118 Budapest, Dayka Gábor u. 3.
www.nufarm.hu

 

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés