2019.11.12., kedd , Jónás,Renátó

Agrárgazdaság

2013. augusztus 21. szerda • 08:32

Generali: megugró agrárkárok

A szélsőséges időjárás miatt az idei első félévben már másfélszer annyi mezőgazdasági kárbejelentés érkezett a Generali Biztosítóhoz, mint tavaly

A szélsőséges időjárás miatt az idei első félévben már másfélszer annyi mezőgazdasági kárbejelentés érkezett a Generali Biztosítóhoz, mint tavaly: összesen 1,2 milliárd forint értékben. A károk 84 százalékát jégverés okozta, míg a fennmaradó károk többsége (12,3 százaléka) viharkár volt. Bár döntően eddig jégesővel, viharokkal kellett szembenézniük a gazdáknak, az elmúlt hetekben a forróság sodorta veszélybe a termést. Az aszálykárok vonatkozásában több tíz millió forintra becsüli a Generali Biztosító a várható károk összegét. Szakértők szerint ha a közeljövőben nem esik jelentősebb mennyiségű csapadék, számottevően csökkenhet például a betakarítható kukoricatermés, ami pedig hosszabb távon, közvetetten akár a takarmány árában, később pedig az állati eredetű élelmiszerek árában is megmutatkozhat, közvetlenül pedig a gazdákat sújthatja. A Generali Biztosító így az előző évekhez képest jóval több kárbejelentésre számít. Évente átlagosan 130 milliárdos kár éri a mezőgazdaságot, ennek ellenére eddig csak a 4,5 millió hektáros termőterület 40 százalékát biztosították a gazdák, noha idén már több mint hárommilliárd forint az a díjtámogatási keret, amelyből a gazdálkodók biztosítási díjaik támogatására pályázhattak, a mezőgazdasági biztosítások pedig már akár hektáronként 2300 forintos éves díj mellett megköthetők voltak. Ugyanakkor míg tavaly 600 államilag támogatott biztosítást kötöttek a Generalinál, idén ez a szám meghaladta az 1600-at.

Forrás: Napi gazdaság
 

Feliratkozás az Agrotrend.hu hírlevelére

Teljes név:
E-mail cím:*
Elfogadom az Adatvédelmi nyilatkozatot.