2022.11.29., kedd , Taksony

Agrárgazdaság

2012. január 05. csütörtök • 07:43

Gyorsan keres ügynökséget az Agrármarketing Centrum

Január 9-ig lehet jelentkezni arra a kétmilliárd forintos marketingtenderre, amelyet az Agrármarketing Centrum írt ki szilveszter napján kampányainak tervezésére és kivitelezésére.


Gyorsított tárgyalásos közbeszerzési eljáráson keres vállalkozót belföldi fogyasztói kampányainak, illetve külföldi élelmiszer-promóciós akcióinak tervezésére és lebonyolítására az Agrármarketing Centrum (AMC). A Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) költségvetési intézményeként működő szervezet alapfeladata a magyar mezőgazdasági és élelmiszer-ipari termékek értékesítésének támogatása, piacának bővítése.

A közbeszerzési hirdetmény 2011. december 31-én jelent meg az online uniós közbeszerzési értesítőben (TED), a részvételi jelentkezési határidő pedig már január 9-én lejár. Az eljárás egyetlen nyertesével két évre kötnek keretmegállapodást, a beszerzés becsült értéke nettó 750 millió forint, ami a teljesítés során még 180 százalékkal, azaz 1,35 milliárd forinttal emelkedhet − derül ki a szervezet közbeszerzési hirdetményéből. A feladat része médiafelület vásárlása is.

Az AMC a gyorsított eljárást a marketingtender-mintafeladatul szolgáló Kiváló Magyar Élelmiszer (KMÉ) védjegy kampányával indokolta, az ahhoz szükséges médiafoglalást ugyanis 2012. január 31-ig meg kell kezdeni, ami más közbeszerzési eljárási határidőkkel már nem lenne tartható. A gyorsított eljárást az is indokolja, hogy a közbeszerzés engedélyeztetése (a VM és a fejlesztési tárca jóváhagyásával) és előkészítése több hónapot vett igénybe, a működésre és a közbeszerzésre vonatkozó jogszabályok pedig folyamatosan változnak − mondta lapunknak Simon Péter, az AMC igazgatója.

A keretmegállapodás előnye pedig az lehet az igazgató szerint, hogy így gyorsabban tudnak majd reagálni az egy-egy termékkel kapcsolatos problémákra, mint például a tavalyi, Németországból indult "uborkavész" esetében, ami visszavetette az uborkafogyasztást. (Egy-egy kampány megszervezésére közbeszerzést kellene kiírni, ami időigényes, például nyílt eljárásnál az ajánlattételi határidő 40 nap.) A 750 millió plusz 1,35 milliárd forintos keretösszeget pedig azért kellett így meghatározni a tenderben, mivel még nem tudni, jövőre mennyit költhet majd erre a feladatra az AMC.

Az AMC 2012-ben alapfeladata ellátására egymilliárd forintot költhet, amit még kiegészít a tavalyi, több mint 200 millió forintos maradványösszeg. Az utóbbi a terven felüli bevételekből jött össze (nagy része a marketingszervezet által szervezett Országos Mezőgazdasági és Élelmiszer-ipari Kiállítás bevételeiből származik).

A marketingtenderre jelentkező cégek közül a kiválasztottakkal január 13-án kezdik el a tárgyalásokat. A nyertesnek várhatóan évente mintegy tíz belföldi kampányt, illetve külföldi élelmiszer-promóciót kell szervezni, a szerződések átlagos értéke 30 millió forint.

Azok az ügynökségek jelentkezhetnek a közbeszerzésre, amelyek rendelkeznek az elmúlt 36 hónapban összesen legalább öt, egyenként nettó 15 millió forint értékű referenciával kommunikációs ügynökségi munka területén, továbbá négy, minimum bruttó 10 millió forint ellenértékű, magyar termékek külföldi élelmiszer-promóciójára vonatkozó referenciával. A részvételre jelentkezőknek és alvállalkozóiknak nem lehet 2008 és 2010 között egyik évben sem negatív a mérleg szerinti eredménye.

Az AMC honlapján 2011 szeptemberéig közzétett, 5 millió forintnál nagyobb értékű szerződésekből kiderül, hogy 2010 áprilisától a legnagyobb összegben a Bell and Partners Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. kapott megbízást promóciós és esetenként a kapcsolódó programszervezési feladatok ellátására. A szerződések értéke mintegy nettó 680 millió forint. Ez idő alatt szintén jelentős, közel 400 milliós megrendeléshez jutott az Issues Management Tanácsadó Kft.

Az AMC szerződései a Bell and Partnersszel* (nettó érték, millió forint)
Szerbiai eladásösztönző akció 21,5**
Magyar Bor Mindenkor (fehérbor) imázskampány 99,9
Kiváló Magyar Élelmiszer kampány 87
Magyar Bor Mindenkor kampány 99,6
Pálinkakampány 23,2
Árubemutató a SIA kiállításon 40
Magyar Bor Mindenkor (vörösbor) 79,8
KMÉ termékek, baromfi és sertéshús komm. támogatása 12
OMÉK − protokoll és szakmai programok szervezése 38,3
OMÉK − promóció, catering, őrzés-védelem 171,5
Halfogyasztást ösztönző kampány 12
*2010. ápr.−2011. szept. között, 5 M Ft-nál nagyobb,**bruttó 72 ezer euró
Forrás: amc.hu

A Bell and Partners gyakori szereplője és nyertese az állami szervek kommunikációs tendereinek. A céget hirdették ki győztesnek 2011 októberében a Magyar Fejlesztési Bank Zrt. termékeinek kommunikációjára kiírt, nettó 396 millió forintos közbeszerzésen. Az ügynökséget választotta a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium a kormányzati médiastratégia-alkotási, médiavásárlási, reklámügynökségi és online kommunikációs feladatok elvégzésére, nettó 480 millió forint keretösszegben. (Ennek keretében készítették a devizahitelesek gyors tájékoztatására indított "minikampányt" is, bruttó 50 millió forintért.)

A Bell and Partnerst bízta meg a Hungarofest Nemzeti Rendezvényszervező Nonprofit Kft., az Állami Autópálya Kezelő Zrt. és az MFB is az Új Széchenyi tervvel kapcsolatos banki hiteltermékek bevezetési kampányának megszervezésével. Az 1998-ban bejegyzett Bell and Partners jegyzett tőkéje 3 millió forint, tulajdonosa Viszkei András. A cég nettó árbevétele a 2009-es 144 millió forintról 2010-ben 826 millióra nőtt, mérleg szerinti eredménye pedig 0,6 millióról 19,3 millióra − derül ki a partnercontroll.hu céginformációs adataiból.


Forrás: Napi Gazdaság

 

  • 2012. január 05. csütörtök • 07:43
  • TÉMA: Agrárgazdaság  
  • CÍMKÉK:

Feliratkozás az Agrotrend.hu hírlevelére

Teljes név:
E-mail cím:*
Elfogadom az Adatvédelmi nyilatkozatot.