Hírek

Így lehet olcsóbb a biztosítás a gazdáknak

Még két hétig lehet támogatott mezőgazdasági biztosítást kötni a gazdálkodóknak.

 

Csak azon agrártermelők jogosultak az állami kárenyhítő alapból fizetett juttatás teljes összegére, akik a hozzájárulás befizetése mellett bármilyen piaci biztosítást is kötnek. A kormányzat a fentiek miatti nyomást azzal igyekszik enyhíteni, hogy a piaci biztosítások megkötését akár 65 százalékos díjtámogatásban is részesi. Feltétel ugyanakkor, hogy díjtámogatásban csak az a gazdálkodó részesülhet, akik aki a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalnál regisztráltatják magukat és május 15-ig bejelentik szándékukat arra vonatkozóan, hogy megkötik terményeikre az új típusú biztosítások valamelyikét – hívta fel a figyelmet a Generali Biztosító. A társaság  május 22-ig tudja befogadni a szerződéseket, amelyeket legkésőbb július végéig kell a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalnak eljuttatni.

A társaság közleménye arra hívja fel a figyelmet, hogy a hazai agrárszektorban évente 100-130 milliárd forintos kár keletkezik, ám a gazdálkodók ma a nagyságrendileg 5 millió hektáros termőföldterület kevesebb, mint felére kötnek biztosítást, ráadásul ezek döntő része csak egyetlen kárra a jégverésre nyújt fedezetet. A piaci biztosítások létjogosultságát  az is igazolja, hogy az állami kárenyhítő alapban is csak a várható agrárkárok töredékére van fedezet. Az üzletági biztosítások 30 százalékát kezelő Generali 2010-ben több mint kétmilliárd, a tavalyi évben pedig közel egymilliárd forintot fizetett ki növénykárokra. A fentiek okán szakmailag is indokolt volt az a kormányzati döntés, hogy egy második, az öngondoskodást támogató pillért is bevezettek a törvényhozók. – mondta Hajas Gábor, a Generali vagyonbiztosítási osztályának vezetője. A módosításnak köszönhetően jelentősen bővülhet a biztosítási védelemmel lefedett termőföldek aránya Magyarországon, ami nagy segítséget jelenthet a hazai termelőknek.

A kormányzat idén közel 3 milliárd forintnyi összeget tud majd kifizetni díjtámogatás címén.

Forrás: Napi Gazdaság

 

Tovább olvasom

Fókuszban

Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=13 crop=no ]
Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=14 crop=no ]

Facebook