Hírek

Információs rendszert hoz létre a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal

Mezőgazdasági és Környezeti Információs Rendszert (MeKIR) hoz létre 1,35 milliárd forint összköltséggel a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) a most készülő uniós Közös Agrárpolitika (KAP) 2014 utáni hatékony alkalmazásának érdekében – mondta Palkovics Péter, a hivatal elnöke.

Hozzátette: a MeKIR – az Elektronikus Közigazgatás Operatív Program keretében 100 százalékos uniós támogatással megvalósuló – projekt egy olyan informatikai rendszer létrehozását szolgálja, amely lehetővé teszi az MVH és a társszervezetei számára a releváns adatok közös tárolását és megjelenítését.

Az unió ugyanis a 2014 utáni finanszírozási időszakra követelményként fogalmazta meg – az egyszerűsítés és a bürokráciacsökkentés jegyében – az agrárszervezeteknél lévő különböző nyilvántartások közös megjeleníthetőségét – emlékeztetett az MVH elnöke.

Az új rendszer kialakítására – felépítésére – azért van szükség, mert az adatbázisok közötti adatcsere most nem működik elég hatékonyan, és sok élőmunkát is igényel. Ezt a gondot oldják meg a MeKIR létrehozásával. A fejlesztés tervezett megvalósításának határideje: 2014 június 30. – tette hozzá.

Utalt arra: a MeKIR kapcsán létrehozandó adatbázis bővíthető lesz, így a később felmerülő igényeket szintén ki tudja majd szolgálni. Ezzel megvalósítható az ágazat hatékonyságának növelése úgy, hogy a rendszer minőségi többletszolgáltatást nyújtson mind a szakhatóságok, mind pedig a gazdálkodók számára.

A projekt konzorciumi formában valósul meg, vezetője az MVH. A konzorcium tagja a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (NFA), valamint a VM, továbbá együttműködő partner a Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. is.

Forrás: MTI

 

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés