Hírek

Jó befektetés a bor – 20 százalék feletti éves hozam a palackokban

A hazai piacon még újnak számít az alternatív borbefektetési forma, holott külföldön rég elterjedt, virágzó ágazat – messze jobb hozamokat produkál, mint az arany vagy az egyéb lehetőségek. A magyar piacon a Bordinasztia Sales Kft. befektetési programja az első, úttörőnek tekinthető ilyen kezdeményezés.

Szakértők szerint az elmúlt évek egyik legjobb befektetése a bor volt, pontosabban a nagy értékű régi, híres, jó évjáratú borkülönlegességek, de a jó minőségű, neves borok ára is gyorsan emelkedett. A borok befektetési értéke elsősorban abból adódik, hogy kínálatuk limitált, illetve egyre csökken. A tőlünk nyugatra már elterjedt befektetési forma ugyanakkor Magyarországon még ritkaságnak számít.

Pedig az elmúlt években a borok vásárlása nagyobb értéknövekedést biztosított, mint a kötvényeké, részvényeké, vagy akár az aranyé – mondta a Magyarországon úttörő jelleggel borbefektetést kínáló Bordinasztia Sales Kft. tulajdonosa. Eteley Gábor emlékeztetett arra, hogy a főként bordói borokból összeállított borindexek az elmúlt 5 évben 20 százalék feletti emelkedést mutattak. A Liv-ex londoni bortőzsdén – Európa egyetlen bortőzsdéjén – a legsikeresebb Liv-ex Fine Wine 50 index elmúlt ötéves hozama pedig 27,8 százalék volt, ami még az arany 18,8 százalékos éves hozamát is felülmúlta. Jelentős keresetnövelő hatása volt, hogy az európai és észak-amerikai vásárlók mellett 2008 óta megjelentek az ázsiaiak is. Mára tendenciává vált, hogy a távol-keleti régióban is egyre többen választják a befektetési borok piacát.

Eteley Gábor felhívta a figyelmet, hogy az általa vezetett társaság a tokaji borokra specializálódott, ez a terület ugyanis a világörökség része, az itteni bor pedig igazi hungarikum, külföldön is ismert, elismert márka. Ügyfeleiknek tudnak külföldi borbefektetéseket is biztosítani, de igazi csemegéjük a magyar partner cégüktől, a Tokaj-Hegyalján, Rátkán 28 hektáron gazdálkodó Angyal Pincészetből származó, onnét soha ki nem került, így ott megfelelően tárolt 32 trezornyi – egy trezorban száz sorszámozott palack van – tokaji aszú eszencia. Ez jelenleg a Magyarországon elérhető egyik legjobb és legkisebb kockázatú befektetés, amivel akár évi 15–25 százalék értéknövekedést is el lehet érni – mondta Eteley Gábor. Azért is – tette hozzá –, mert a hegyközség döntése nyomán 2014-től aszú eszenciát előállítani tilos, ahogyan nincs „puttonyos” megjelölés sem, csak tokaji aszú megnevezés létezik, ötputtonyos minőségben. Egy bortrezorjuk 3,5 millió forintba kerül, a visszavásárlásra azonnali tőkegaranciát vállalnak, de ha valaki haszonnal akarja eladni a borait, egy ideig várnia kell a tőzsdei eladásra.

Ez a befektetési forma nem spekuláción alapszik, és hosszú távra éri meg igazán – hangsúlyozta Eteley Gábor. Azért a rövidtávú befektetőkre is gondoltak, ezért a borbefektetés mellett létrehozták a borbirtokosságot is. Ez az Angyal Pincészet termőterületéből négy hektár speciálisan, terméskorlátozással művelt földön termett szőlőből készülő Top Selection sorozat évi 23 palackjának birtoklását jelenti, ami nem kapható kereskedelmi forgalomban. A borbirtokosok – akik nem lehetnek százötvennél többen – egyszeri díjat, 800 ezer forintot fizetnek, továbbá évente 59 ezer forint művelési költséget, ami kiváltható munkával is. Velük is húsz évre kötnek szerződést, ahogy a borbefektetőkkel. Jelenleg 80 szabad borbefektetési helyük és mindössze 8 „szabad” bortrezorjuk van.

A borbefektetésekre a londoni bortőzsde mellett számos borbefektetési alap is létezik, egy másik befektetési típus a bor határidős vásárlása. Mindkettő kockázatosabb, mint a magyar cégé. Befektetési alapokon keresztül alacsonyabb tőkével, drágább elemekből álló, jól diverzifikált és szakszerűen kezelt portfólióból részesedhet a befektető, ám a minimum beszállási tőke bár igen változó, általában magas összeg, másrészt az alapok befektetési politikájáról és egyéb feltételeikről nehéz információhoz jutni. A határidős vásárlás nem ugyanaz, mint a szabályozott piacok határidős kereskedése, a bor esetében a befektető az adott évjárat milyensége, és egyéb tényezők alapján állapodik meg egy árban és időpontban, amikor a tranzakciót lebonyolítják. Itt plusz kockázat, hogy a nagykereskedő esetleg nem tud szállítani a megadott határidőben.

MNO

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés