Hírek

Még várni kell az agrárbiztosítások felfutására

Bár az első évén már túl van az új agrár-kockázatkezelési rendszer s a tegnap véget ért biztosítási díjtámogatási időszak eredményei sem ismertek még teljeskörűen, a szakértők szerint az idei díjtámogatási kérelmek esetében sem volt utolsó pillanatos roham a szerződéskötéseknél.

A fentiek miatt általánosságban elmondható, hogy az új elgondolás egyelőre nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Várhatóan az idén sem merül ki az agrárbiztosítások díjának támogatására szolgáló, 2013-ban 10,67 millió eurónak megfelelő forintösszegű keret. A kötelező hozzájárulási résszel nincs is gond − azt tavaly a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal elnöke, Palkovics Péter szerint 72 ezren, idén pedig (miután már a nagyvállalatok belépése is engedélyezett a rendszerbe) 77 ezren fizetik meg. Ugyanakkor a díjtámogatás ellenére is meglehetősen kevesen kötöttek piaci biztosítást is a kötelező rész mellé, noha a szabályok szerint teljes összegű kárenyhítési juttatásra csak az jogosult, akinek piaci biztosítása is van. Tavaly egyébként a termelői, illetve kormányzati hozzájárulás az agrár-kárenyhítési alaphoz mintegy 8,4 milliárd forint volt.

Bár az érdeklődés lényegesen nagyobb volt, mint az elmúlt évben, mégis legfeljebb kevéssel többen köthettek idén is támogatott mezőgazdasági biztosítást, mint az elmúlt évben − mondta a Napi Gazdaság érdeklődésére Németh Péter, a CLB Független Biztosítási Alkusz Kft. értékesítési és kommunikációs igazgatója. Szerinte ennek hátterében több ok állhat: egyrészt a gazdák továbbra is inkább költségként tekintenek a mezőgazdasági biztosításokra, mintsem befektetésként, másrészt egyelőre korlátozott a verseny a biztosítók ajánlatai között, azok leginkább csak a nagyobb vállalkozások igényeire, illetve bevételeire vannak szabva. Németh szerint ha meglesz a kritikus érdeklődő tömeg, akkor a biztosítók is elkezdik a kisebb termelők, családok, vállalkozások igényeihez passzoló, olcsóbb termékek kidolgozását, s ekkor akár töredékére eshetnek az árak is. Németh szerint a következő egy-két évben még nem várható ez az áttörés, illetve a támogatott konstrukciók számának növekedése.

Ehhez a szakemberek szerint az is kellene, hogy a jelenleginél sokkal felkészültebb közvetítői hálózat álljon a biztosítók rendelkezésére, vagy Németh szerint az is jó megoldás lenne, ha az üzletkötés minél nagyobb része terelődne át a független online-alkuszokhoz. Így elkerülhető lenne, hogy bár tavaly ugyan sokan igényeltek díjtámogatást a biztosításukhoz, csak később, az MVH-hoz beküldött szerződések ellenőrzése után derült ki, hogy ezek egy része nem támogatott, hanem hagyományos agrárbiztosítás volt, amit egy-egy ügynök rásózott a gyanútlan termelőkre, amelyek után nem volt igénybe vehető a támogatás. Az idén szintén nehezítette a szerződéskötést, hogy tavaly december végén lényeges pontokon módosították az agrár-kockázatkezelésről szóló törvényt, a változásokat pedig be kellett építeniük a biztosítóknak a konstrukciókba, illetve az informatikai rendszereikbe.

Forrás: Napi Gazdaság

 

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés