Hírek

Sok az áfacsalás a mezőgazdaságban

Tavaly 356 milliárd forint áfahiányt állapított meg az adóhatóság, emellett a pénzügyi nyomozók még 110 milliárd forint értékű adócsalást is felderítettek; mindez több, mint a bevallott forgalmi adó 10 százaléka − mondta Sors László, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) bűnügyi elnökhelyettese az MTI-nek.

Úgy látja, reális az a becslés, amelyet a Reuters hírügynökség közölt a Bunge amerikai cég számításaira hivatkozva. E szerint az egyes élelmiszertermékekkel kapcsolatos adócsalás mértéke eléri az évi egymilliárd eurót. Az összes áfacsalás Sors László szerint ennél nagyobb is lehet. A NAV Bűnügyi Főigazgatóságának tapasztalatai alapján a legtöbb visszaélés a mezőgazdasági és élelmiszer-ipari termékek forgalmazásánál történik, miután a nagy mennyiségű, egyedileg nem azonosítható áru esetében könnyebb kijátszani az áfaszabályokat, de más területekre, például az elektronikai cikkek kereskedelmére is jellemzőek az ilyen típusú csalások. Sors László szerint az áfacsalás nem új jelenség, de mindig vannak új módszerek. Az uniós csatlakozás után vált gyakorivá, hogy a külföldről behozott termékeket a csalásra szerveződött cégek értékesítik a magyarországi kereskedőknek, de nem fizetik be a forgalmi adót a költségvetésbe. Az általános forgalmi adóval kapcsolatos visszaélések az Európai Unió minden országában gyakoriak, de arányuk a nemzetgazdaságok méretéhez képest általában nem akkorák, mint Magyarországon.

Forrás: Napi Gazdaság

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés