Hírek

Támogatással sem dübörög majd a mezőgazdasági biztosítás

Az első évben még aligha hoz érdemi bővülést a mezőgazdasági biztosítások piacára az, hogy ettől az évtől kétpilléres lesz a mezőgazdasági termelők kárenyhítési rendszere.

Mint Füzesi Dániel, a Magyar Biztosítók Szövetsége mezőgazdasági bizottságának elnöke elmondta: a gazdálkodó ügyfeleknek legkésőbb június 11-ig meg kell kötniük biztosításukat valamelyik társasággal, ha igényt akarnak tartani a maximum 65 százalékos díjkedvezményt hozó állami támogatásra. Fennmarad ugyan a korábban megszokott központi kárenyhítési alap, amelyhez a gazdák önként csatlakozhatnak, ám az csak abban az esetben térít, ha a kár a teljes művelt terület legalább 30 százalékát eléri. Ráadásul az eddigi gyakorlat azt mutatja, hiába vállalja az alap a károk 50 százalékának a megtérítését, az eddigi gyakorlat szerint a rendelkezésre álló pénzeszköz még egy kármentes év esetén sem érte el a 40 százalékot. A piaci biztosítások a kormányzati megállapodás révén több kockázatra nyújtanak fedezetet, mint a kárenyhítési alap − a termelők döntése lesz, hogy a felkínált három támogatott biztosítási csomagból melyiket választják. Az adatok összesítése után − előreláthatóan októberben − derül majd ki, hogy ténylegesen mekkora támogatás jut egy-egy biztosítási kötvényre. A mezőgazdasági biztosítások díjtámogatására idén 9,3 millió euró uniós forrás áll rendelkezésre. Miután az uniós szabályozás miatt a támogatott biztosítások sem fizethetnek 30 százalékos kár alatt, így a biztosítók kiegészítő biztosításokat kínálnak, amely mellett akár 95 százalékos fedezettség is elérhető.
 
A kormányzati intézkedések nyomán a 65 százalékos támogatás és a vagyonbiztosítások 10 százalékos adóterhe ellentétes hatást vált majd ki jövőre.

Forrás: Napi Gazdaság

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés