Állattenyésztés

Gazdálkodás

Megkezdődött a fő vadászati idény Békés megyében

Megkezdődött a fő vadászati idény Békés megyében, a hétvége óta már elejthetők a galambfélék és a tőkésrécék is, s már több olasz vendégvadász érkezett a térségbe – fejtette ki Zuberecz Tibor, a Békés Megyei Vadászkamara titkára.

Kifejtette: Békés megye Magyarország utolsó igazi apróvadas vadászterülete, az apróvadak legfontosabb vadászati időszaka október 1-jén veszi kezdetét. Elmondta: a megyében nő az őzállomány, jelenleg körülbelül 40 ezer él itt. A mezei nyúl állománya 98 ezer körül mozog, fácánból vadon 108 ezer példány él, további 160 ezret mesterségesen tenyésztenek – tette hozzá.

Zuberecz Tibor közölte: a tavasz eleji és közepi fagyok a fácánok első- és másodköltésében is jelentős kárt okoztak, s a mezei nyúl első szaporulata sem tudott kifejlődni a kedvezőtlen időjárás miatt. "Fácánból és nyúlból közepes állományuk van" – fogalmazott.

Hozzátette: a galambfélék szaporulata kedvezőbb lett a tavalyinál, akkor ugyanis súlyos viharok tizedelték az állományt, amire idén nem volt példa. Zuberecz Tibor elmondta: a megyében elejtett vad egy részét a helyi éttermek használják fel, míg őzből Németországba, nyúlból, fácánból és gerléből pedig Olaszországba tudnak exportálni.

Békés megyében 485 ezer hektáron folytatnak vadgazdálkodást, ezen a területen 78 vadászatra jogosult tevékenykedik.

MTI

Tovább olvasom

Fókuszban

Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=13 crop=no ]
Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=14 crop=no ]

Facebook