Hírek

Termelőbarát jogszabályokat sürget a Magyar Állattenyésztők Szövetsége

Ki kell emelni a zuhanórepülésből a hazai állattenyésztést, ehhez egyebek mellett átlátható, termelőbarát jogszabályokra, illetve a bürokrácia csökkentésére van szükség – hangzott el a Magyar Állattenyésztők Szövetségének küldöttközgyűlésén.

    A közel száz küldött kifogásolta, hogy miközben aggasztó mértékben csökken az állatállomány, még mindig magasak a közterhek, drága a takarmány és a gépek, ezért több gazdálkodó család küzd megélhetési nehézségekkel, a  kitörésnek” alig van jele.

    Fekete Balázs, a szövetség elnöke úgy fogalmazott: nem pénzt, hanem termelőbarát jogszabályokat kérnek. Ezt Czerván György, az agrárgazdaságért felelős államtitkár meg is ígérte felszólalásában.

    Hangsúlyozta, hogy az elmúlt kormány mulasztásai miatt előállt pénzügyi hiány pótlása nem megy máról holnapra, mint ahogy a mezőgazdaság, ezen belül az állattenyésztés stabilizálása, majd növekvő pályára állítása is időt igényel.

    Hozzátette: a kormány tudatában van a gazdálkodók problémáinak, s számos lépést tett, illetve tesz a jobbításért. Példaként említette a készülő, az állattenyésztők javaslatait is befogadni kész nemzeti vidékstratégiai programot, majd a segítő kormányzati szándék  igazolásaként” felmutatta a talán legnehezebb helyzetben lévő sertéságazat jövőjéről szóló 6 oldalas anyagot.

    A már a miniszterelnök asztalán lévő, konkrét intézkedéseket és határidőket tartalmazó terv szerint 5-6 éven belül 6 millióra emelkedik az országban a sertések száma – hangoztatta az államtitkár.

    Czerván György a készülő intézkedések között említette az agrár- Széchenyi kártyát, az új kárenyhítési programot, és az állattartók számára is előnyös földtörvény módosítást, de – mint mondta – a hallgatóság zömének kérését, az áfa csökkentést a kormányzat egyelőre nem tudja teljesíteni, mert az tetemes bevételkiesést jelentene.

    Az államtitkár egyetértett a jelenlévők felvetésével, hogy jelentős mértékben csökkenteni kell a bürokráciát, s azzal is, hogy nem engedhető meg  az ágazatban a pénzek  szétfolyása”, illetve hogy szükség lenne a szakmunkásképzés helyreállítására. A kormányzat továbbra is várja és igényli az állattartók javaslatait az átfogó intézkedéscsomag  aprópénzre” váltásában – közölte.

    Az együtt gondolkodás és együttműködés fontosságát emelte ki expozéjában Jakab István, a MAGOSZ elnöke, az Országgyűlés alelnöke is. Úgy fogalmazott: a nemzeti agrárstratégia csak egy keret, amit közösen kell tartalommal megtölteni.

Forrás: MTI

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés