2022.09.28., szerda , Vencel

Brit lap: nem dollárban számolnák el az olajat, gyengül a dollár

2009. október 06., kedd 20:48

MTI Independent:titkos tárgyalásokat folytatnak a legnagyobb kőolajexportáló és -fogyasztó államok arról,hogy nem dollárban számolnák el az olajkereskedelmet.

Titkos tárgyalásokat folytatnak a legnagyobb kőolajexportáló és -fogyasztó országok arról, hogy a jövőben nem dollárban számolnák el az olajkereskedelmet - írta közel-keleti és kínai forrásokra hivatkozva a keddi The Independent. A hírre, amelyet kedden mindazonáltal több, állítólag érintett ország is cáfolt, jelentősen gyengült a dollár a korai londoni kereskedésben, és ennek hatására drágult az olaj.
    
A vezető liberális brit napilap értesülései szerint a legnagyobb közel-keleti termelők, valamint Kína, Oroszország, Japán és Franciaország pénzügyi vezetői arról egyeztetnek, hogy a dollárt egy valutakosárral váltanák fel a nyersolaj-kereskedelem elszámolásában.
   
E kosár a japán jent, a kínai jüant, az eurót és az aranyat, valamint Öböl-menti Együttműködési Tanács (GCC) arab exportőreinek - Szaúd-Arábia, Abu Dzabi, Kuvait, Katar - még csak tervezett közös pénznemét tartalmazná.
   
Az átállás a következő kilenc évben megtörténne - írta a The Independent. A lap által idézett "kínai banki források" szerint a folyamat során az átmeneti fizetőeszköz akár az arany is lehet. E tervek magyarázhatják az arany hirtelen drágulását az utóbbi időben - áll a cikkben.
   
Kedden a nyersolaj is drágult a londoni kereskedésben. Ennek előzményeként az Independent-cikk hatására a dollár jelentősen gyengült, bár később valamelyest visszaerősödött, miután több nagy közel-keleti termelő ország egybehangzóan cáfolta a brit lap értesülését.
   
Az euró a londoni bankközi devizapiacon a keddi késő délelőtti kereskedésben 1,4720 dollár körül járt az előző esti késői, 1,4650 dollár alatti árfolyam után, de kedden, a kereskedés nyitó szakaszában mértek 1,4750 dollárhoz közeli euróárfolyamot is.
   
A dollár gyengülése nyomán meredeken, több mint egy dollárral 70 dollár közelébe emelkedett a nyersolaj árfolyama.
   
A globális alaptípusnak tekintett északi-tengeri Brent keverék hordója a legközelebbi, jövő héten kifutó novemberi határidőre 69,10-15 dollár körül mozgott kedd délelőtt a londoni Intercontinental Exchange (ICE) kereskedésében. A Brent novemberi határideje előző este 68,04 dolláron zárt Londonban.
   
Londoni szakelemzők - elsősorban az amerikai és a kínai gazdaság várt élénkülésére tekintettel - a nyersolaj folyamatos további drágulását jósolják.
   
A Barclays Capital, a City egyik legnagyobb, rendszeres olajpiaci előrejelzéseket is közlő befektetési csoportja legfrissebb előrejelzésében 2009 egészére 63 dolláros átlagárat jósol a Brentre és az amerikai alaptípusnak számító West Texas Intermediate (WTI) könnyűolajféleségre egyaránt, a két fő olajfajta hordónkénti átlagárát azonban már az idei negyedik negyedévben 76 dollárra valószínűsítik a ház elemzői.
   
A Barclays Capital adatai szerint a Brent harmadik negyedévi átlagára 69, a WTI-é 71 dollár volt; a második negyedévben a két olajféleség hordója átlagosan még 59,90, illetve 59,80, dollár, az első negyedben pedig 45,70, illetve 43,30 dollár volt.
   
A cég 2010-re még magasabb árszintet vár: aktuális előrejelzése szerint a Brent egész évi átlagára jövőre 84, a WTI-é 85 dollár lesz.
   
A Barclays Capital távlati prognózisában 2015-re már 135 dolláros Brent- és 137 dolláros WTI-átlagár szerepel.

Forrás: MTI
 

Feliratkozás az Agrotrend.hu hírlevelére

Teljes név:
E-mail cím:*
Elfogadom az Adatvédelmi nyilatkozatot.