Hírek

Az atomerőmű alapítványa több mint négyszázmilliót ad térségfejlesztésre

Harmincegy pályázat támogatásáról döntött pénteki nyilvános ülésén a Paksi Atomerőmű (PA) Zrt. által idén létrehozott Jövőnk Energiája Térségfejlesztési Alapítvány (JETA). Az összeg, amelyen a pályázók osztoznak, csaknem 420 millió forint – közölte Mittler István kommunikációs megbízott pénteken az MTI-vel.


    A Jövőnk Energiájáért Alapítványhoz összesen ötvenhárom pályázatot nyújtottak be a működése által érintett térségből, azaz a paksi, a kalocsai kistérségből, illetve a szekszárdi kistérség északi területén fekvő településekről.

    A kuratórium szakértők véleménye alapján 31 pályázónak szavazott meg támogatást. Az igényelt összeg meghaladta a 700 millió forintot, a megítélt forrás 417 millió forint, hangzott el a JETA Szedresben tartott nyilvános ülésén.

    Az önkormányzatok rendelkezésére bocsátott összeg 4,3 milliárd forintnyi fejlesztést generál, mivel zömmel uniós pályázatok önerejének előteremtésére szolgál. A támogatott pályázatok között van partfal-stabilizáció, ivóvízminőség-javítás, intézmény-felújítás.

    Mittler István kiemelte azt a pályázatot, amelyet a Tolna Megyei Önkormányzat nyújtott be regionális radiológiai fejlesztésre. elmondta, a Balassa János kórház számára szeretnének CT berendezést vásárolni, ehhez nyújtott az alapítvány ötvenmillió forintos támogatást.

    A Paks környéki hulladékgazdálkodási rendszerre vonatkozó pályázatot is figyelemre méltónak nevezte az alapítvány kommunikációs megbízottja, mert kilenc települést érintő környezetvédelmi beruházásról van szó. Az érintettek mindegyike pályázott és nyert a szükséges önkormányzati önrész biztosítására, kivéve Paksot, amely – mint az ülésen elhangzott – önmérsékletet tanúsítva nem igényelt pályázati segítséget.

    A Jövőnk Energiája Térségfejlesztési Alapítványt az atomerőmű azzal a céllal hozta létre, hogy segítse a kedvezményezett területeken megvalósuló térségfejlesztést, az életminőség emelését és a munkahelyteremtést. Az alapítói célok megvalósítása érdekében a Paksi Atomerőmű Zrt. 2014-ig összesen kétmilliárd forint támogatást bocsát az alapítvány rendelkezésére, évente ötszázmillió forint értékben.

Forrás: MTI

 

Tovább olvasom

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook