Hírek

Biogázerőművet adtak át Szegeden

Átadták az EDF Démász Zrt. többségi tulajdonában álló Zöldforrás Energia Kft. 1200 kilowatt névleges kapacitású biogázerőművét szerdán Szeged határában.


Thierry Le Boucher, a villamosenergetikai cég elnök-vezérigazgatója az avatóünnepségen elmondta, az 1,275 milliárd forintos beruházással felépült létesítmény az EDF Démász Zrt. első megújuló energiát hasznosító erőműve.

    
A cégcsoport Magyarországon is fejleszteni kívánja a megújuló energia termelést – tette hozzá a szakember.


    
Az elnök-vezérigazgató emlékeztetett arra, hogy az EDF Démász Zrt. anyagilag is támogatta azokat a Szegedi Tudományegyetemen (SZTE) folyó alapkutatásokat, amelyeknek köszönhetően mezőgazdaság
i alapanyagokból hatékonyabban állítható elő biogáz. A 2008-ban kezdődött együttműködés eredményeként kialakított technológiai megoldással gyorsabban és több metán állítható elő.

    
A Zöldforrás Energia Kft. társtulajdonosai a növénytermesztéssel foglalkozó Agroplanta Kft. és a Karotin Kft., a sertéstenyésztő Pigmark Kft., valamint az SZTE tulajdonában álló Deak Zrt.


    
A beruházás – amely megvalósítását 625 millió forint uniós támogatás segítette – kivitelezője az Inwatech Kft. volt. Eszes Zsolt ügyvezető igazgató elmondta, az erőmű évente 17 ezer tonna, a mezőgazdaság
i cégek által termelt silókukoricát és 19 ezer tonna, a Pigmark Kft. sertéstelepein keletkező hígtrágyát használ föl. Az alkalmazott technológia lehetőséget teremt arra, hogy az üzem a jövőben más szerves hulladékot is fogadni tudjon.

    
Az éves szinten megtermelt – 3700 háztartás igényeit fedező – 7,5 gigawattóra villamosenergiát a Mavir Zrt. vásárolja meg. A 6,9 gigawattóra hőenergiát a biogázerőmű fermentorainak működtetésére és a tervek szerint a Pigmark Kft. sertéstelepeinek fűtésére használják föl, valamint a Karotin Kft. terményszárítójában hasznosítják majd. Az erőműben keletkező rothasztott mellékterméket a növénytermesztő cégek hasznosítják természetes trágyapótlóként. 


    
A beruházásnak köszönhetően éves szinten 16 ezer tonna szén-dioxid kibocsátása kerülhető el.

Forrás: MTI

 

Tovább olvasom

Fókuszban

Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=13 crop=no ]
Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=14 crop=no ]

Facebook