Hírek

Megújuló Energia Kutató Központ létesül a Vas megyei Vépen

Új biogáz- üzem épült 1,8 milliárd forintos beruházással a Vas megyei Vépen; az építtetők a költségek 35 százalékát a Gazdasági Operatív Program (GOP) pályázatán elnyert támogatásból finanszírozták.


    A vépi székhelyű FIBAG Biogas Kft. üzeme mellett a kutatás és fejlesztés jegyében egy Megújuló Energia Kutató Központ létrehozását tervezi, amely újabb biogázüzemek felépítéséhez adna szakmai segítséget – közölte előadásában Mario Müller, a FIBAG Kft. ügyvezető igazgatója.

    A biogázüzem felépítésével 16 új munkahelyet teremtettek, ebből 12 diplomás munkahely, sőt két munkakör betöltése PhD végzettséget igénylő kutatói státusz.

     A projektnek szolgálnia kell az alapkutatást, de lesznek benne olyan alkalmazott kutatási elemek is, amelyek esetében elengedhetetlen az üzemi méretű környezet – közölte.

    Mario Müller hangsúlyozta: üzemükben hulladékból termelnek biogázt, amiből villamos energiát állítanak elő, az eljárás közben keletkező hőt pedig az üzem működésénél hasznosítják újra.

    Az Ausztriában működő közel 300 biogáz üzemnek csak tíz százalékát működtetik különböző helyekről származó szerves hulladék anyagokkal, kilencven százalékuk esetében a fő alapanyag  valamely mezőgazdasági főtermék, amely jelentős területet von el az élelmiszertermeléstől.

    Az üzemek elenyésző része működik más mezőgazdasági melléktermékekkel, vagy egyéb hulladékkal. A jelenleg alkalmazott biogáz technológiákban nem érvényesül jól a technológia igazítása az alapanyagokhoz, a technológiák nem elég rugalmasak, ezért kell más utakat, más technológiákat keresni – fűzte hozzá előadásában a szakember.

Forrás: MTI

 

Tovább olvasom

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook