Hírek

A hungarikum mozgalom sikerre ítélt vállalkozás (+video)

A hungarikum mozgalom sikerre ítélt vállalkozás, mivel a legtöbb magyar ember szeretné a környezetében összegyűjteni és megőrizni azokat az értékeket, amelyek a magyar nemzet önazonosságának hordozói – jelentette ki az FM agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkára.

V. Németh Zsolt kedden egy budapesti szakmai konferencia előtt tartott sajtótájékoztatón hangsúlyozta, a hungarikumok felértékelődését mutatja, hogy az FM-ben államtitkársági szinten foglalkoznak az üggyel és a hozzá kapcsolódó tevékenységgel. A főrumon a minisztérium, a Hungarikum Bizottság munkatársai, illetve a megyei és a települési értéktár bizottságok képviselői vitatták meg a hungarikum mozgalom egyéves tapasztalatait és a további feladatokat. A jelenlévőknek bemutatták a Nemzeti értékek és a hungarikumok gyűjteménye elnevezésű honlapot. V. Németh Zsolt elmondta: a következő időszakban előtérbe kerülnek a helyi és a regionális értékhordozók, ezek felkutatása és megőrzése. Az államtitkár közölte, főként azokat a településeket szeretnék értékeik feltárására bíztatni és ösztönözni, ahol még nincsenek helyi értéktárak. Az elmúlt egy évben mind a 19 megyében létrejött a megyei értéktár bizottság, és 346 településen alakult meg a települési értéktár bizottság – mondta az államtitkár.
Gyaraky Zoltán, a Hungarikum Bizottság titkára többek között arról beszélt, hogy a mozgalom új honlapja, a hungarikum.hu nemcsak tájékoztatási feladatokat kíván ellátni, erre a platformra építik fel a hungarikum mozgalom teljes nyilvántartási rendszerét. Teszik ezt azért, hogy a honlapon lévő ismeretekhez, adatokhoz bárki könnyen és gyorsan hozzáférhessen. A bizottság titkára újságírói kérdésekre elmondta: a Hungarikum Bizottság az idén is vissza nem térítendő összegekkel segíti a nemzeti értékek feltárását és megőrzését. Az idén is 144 millió forint állt rendelkezésre erre a célra. Hozzátette: a múlt évben az alapösszeget minisztériumi maradvány pénzekből további 100 millió forinttal egészítették ki. Tavaly 135 pályázónak, míg az idén 114-nek ítéltek meg támogatást.

Forrás: MTI

Fotó: Pelsőczy Csaba

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés