Hírek

Együttműködik Demján bankja az élelmiszerlánccal

Stratégiai együttműködési megállapodást kötött a CO-OP Csoport és a Gránit Bank, amely révén a pénzintézet hitel, faktoring és számlavezetési termékei elérhetőek lesznek a szövetkezeti kiskereskedelmi hálózat tagjainak, dolgozóinak, beszállító partnereinek és vásárlóinak.

A tavaly 510 milliárd forintos forgalommal bíró 32 ezer alkalmazottnak munkát adó, szövetkezeti formában működő CO-OP Hungary Zrt. 2009-ben megalakult saját finanszírozási vállalata, a CO-OP Hitel Zrt. stratégiai megállapodást kötött a Gránit Bank Zrt.-vel. A társaság az első elképzelések szerint a saját munkatársainak, s közel 1000 beszállító, zömmel kkv-partnereinek igyekezett pénzügyi szolgáltatásokat nyújtani – számolt be a CO-OP Hitel Zrt. elnöke, Rédei István.

A szövetség az első körben a végtörlesztéshez kapcsolódó hitelek kiváltásához keresett partnereket, míg a beszállító partnerek számára faktoring-szolgáltatást nyújtott. A lehetőségek ugyanakkor sokkal szélesebbek, elég ha csak a mintegy 1,5 millió CO-OP vásárlóra gondolni, akik közül több mint 600 ezren törzsvásárlóként kapcsolódnak a szövetkezeti bolthálózathoz. A mostani megállapodás révén a teljes körű banki szolgáltatásokat nyújtó Gránit Bank a 3000 egységet felvonultató kiskereskedelmi hálózat adottságait kihasználva kínál majd a szövetkezeti társasággal közösen a vásárlók részére elérhető pénzügyi szolgáltatásokat, amelyeket kiegészít majd a törzsvásárlóknak a pénzügyi területre is kiterjedő többletszolgáltatásokat.

A szerződés alapján a Gránit Bank faktoring szolgáltatását kínálják a felek vállalati partnereinek, míg a COOP Csoport tagvállalatai és beszállító partnerei számla- és bankkártya szolgáltatásokat kínálnak majd. Hegedűs Éva, a Gránit Bank vezérigazgató elmondta, az együttműködés egyik komoly előnye az lesz, hogy a néhány hónapon belül a bank – egyelőre pilot-jeleggel – megjelenik majd értékesítési pontként a CO-OP hálózatában – itt lehetővé teszik azt, hogy az ügyfelek megköthessék a számlavezetési szerződéseket – merthogy ezt továbbra is személyes eljáráshoz köti a törvény. A bank hitelkártya terméke pedig alkalmas lehet a CO-OP törzsvásárlói programjának kiterjesztéséhez. Emellett a bank refinanszírozza a CO-OP Hitel Zrt. ügyleteit. A Gránit jelenleg közel 40 milliárdos mérlegfőösszeggel rendelkezik – tette hozzá a vezérigazgató.

A megállapodás részeként a CO-OP Hitel Zrt. és a Gránit Bank kölcsönsen százmilliós nagyságrendű tulajdonrészt szerzett a másik társaságban.
A szövetkezés előny lehet
Demján Sándor, a Gránit Bank alapító főtulajdonosa szerint ma a beszerzési területen dől el a verseny, ahhoz, hogy itt sikeres legyen bárki, versenyképes méretű termelési háttér kell. Miután itthon az integráló szervezetek nem alakultak meg, így a magyar mezőgazdaság nem képes ma olyan termelési hátteret biztosítani, amely a beszállítói partnert kereső multik számára megfelelő termelési hátteret jelentene. Demján szerint ilyen integráló tényező lehet a CO-OP, hiszen itt valóban szövetkezésről van szó – ráadásul miután széles körű nemzetközi kapcsolatokkal rendelkezik, arra is lehetőség adódik, hogy akár a környező országok hasonló szövetkezeti integrációival építsen ki egységes beszerzési piaco

Forrás: Napi Gazdaság

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés