Hírek

FM: sikeresen érvényesültek a magyar érdekek Luxemburgban

Sikeresen érvényesítette a magyar érdekeket Luxemburgban a Mezőgazdasági és Halászati Tanács legutóbbi, hétfői ülésén a magyar tárgyaló delegáció a zöldség- és gyümölcságazatot, a tejágazatot, valamint a légszennyező anyagok kibocsátási határértékeit érintő kérdéskörökben – közölte az FM.

A magyar delegációt Czerván György agrárgazdaságért felelős államtitkár vezette. Magyarország kezdeményezésére és vezetésével tíz tagállam közös nyilatkozatban fogalmazta meg a zöldség- és gyümölcságazatban működő termelői szervezetek működésével kapcsolatos legfontosabb igényeit. Ebben a tíz országban – Magyarországon kívül Bulgáriában, Horvátországban, Lengyelországban, Lettországban, Litvániában, Portugáliában, Romániában, valamint Szlovákiában és Szlovéniában – ugyanis többnyire a rossz történelmi tapasztalatok miatt csak kevés termelő tagja termelői szervezeteknek.
Az Európai Unió viszont a zöldség-gyümölcs ágazatot éppen a termelői szervezeteken keresztül támogatja. Így ezen országok gazdálkodói kevesebb támogatást kapnak, mint amennyit a termelői létszám és a termelési mennyiség indokolna. A magyar delegációnak sikerült elérni, hogy a bizottság jóval az előzetesen kitűzött időpont előtt, legkésőbb 2018-ig megtegye az ágazatra vonatkozó új jogszabályi javaslatát. Ebben pedig a bizottság kiemelt figyelmet szentel majd az elmaradottabb termelői szervezettségi szinttel rendelkező tagállamok igényeinek.
Az ülésen vita bontakozott ki a tejágazat jövőjére vonatkozó tanácsi következtetésekről. Ausztria és Németország vezetésével tizenhét tagállam kérte a kvótarendszer kivezetéséről szóló, már korábban elfogadott szabályok megváltoztatását. A 2008-ban minősített többséggel elfogadott döntés értelmében a tejkvóta-rendszer 2015. március 31-ével megszűnik. Egyes uniós tagállamok tejtermelése viszont már most meghaladja a számukra előírt kvótamennyiséget. Ezek az országok kérték az elfogadott szabályok módosítását, hogy ne kelljen a kvótatúllépés miatt illetéket fizetniük.
Magyarországnak nem érdeke az illetékfizetési kötelezettség mérséklése vagy eltörlése. Ez az eljárás igazságtalan lenne azon tagállamok termelőivel szemben, akik a szabályokat betartva nem lépték túl az előírt kvótamennyiséget. Magyarország hathatós közreműködésével sikerült megakadályozni a javaslat elfogadását. A kérdéskör kiemelt jelentőségű, mert a júliusban kezdődő olasz elnökségi félév alatt további viták várhatóak a témában.
A tanácsülésen magyar kérésre került napirendre a légszennyező anyagok kibocsátási határértékeiről szóló irányelv. A téma alapvetően a környezetvédelmi miniszterek hatáskörébe tartozik, azonban az állattenyésztési ágazat ammónia és metán kibocsátása miatt a mezőgazdaság is érintett az ügyben. Ezért magyar vélemény szerint a javaslatról a döntés csak a mezőgazdasági miniszterek bevonásával és egyetértésével születhet.
Ennek alapján a magyar delegáció felkérte a tanács elnökségét júliustól betöltő Olaszországot, hogy tűzze a kérdést rendes napirendi pontként a júliusi vagy a szeptemberi Mezőgazdasági és Halászati Tanácsülés napirendjére. A magyar kezdeményezést előzetesen írásban öt tagállam, majd az ülésen szóban további tizenegy tagállam támogatta – tartalmazza az FM tájékoztatása.

Forrás: MTI

Fotó: FM Sajtóiroda

 

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés