Ha az öreg löszhát mesélni tudna…

Vízlefolyások által mélyen barázdált, az eróziós erőktől lassan már 2 méter mélyre vájt hepehupás, löszös úton érkeztünk Horváth Lászlóék gyümölcsösültetvényéhez. A domboldal lejtőin egy szépen gondozott és rendezett terület látképe fogadott bennünket, gyümölcsfák mindenütt, amerre csak a szem ellát.

– Már első pillantásra feltűnt a környezettudatos gondolkodásmód: a füvesített sorközök és a számos madárodú mind erről tanúskodik.

– Valóban fontos számunkra ez a szemlélet. Úgy véljük, nem mindegy, mit eszünk meg, s mi is ennek tudatában folytatunk termelést, gondozzuk az ültetvényt. A gyümölcsös területek AKG-sek, ami amellett, hogy anyagi támogatottságot is jelent, azokat az elvárásokat támasztja felénk, amelyeket mi magunk is vallunk, így könnyebb az azonosulás a rendszer követelményeivel. A növényvédelem, a tápanyag-utánpótlás mind ezen elvek betartásával történik.

– Egy nagyon fiatal gyümölcsös előtt állunk. A megteremtéséig vezető út bizonyára hosszú volt. Mikor és milyen elgondolás alapján valósult meg a telepítés?

– Édesapám és édesanyám az ország két különböző pontjáról, még fiatalon érkeztek Hőgyészre. Mindketten agrárvégzettségüknek köszönhetően kaptak itt állást. Idővel a hely kínálta lehetőségek és hagyományok miatt a szőlészkedés szinte „adta magát”, amit a főállásuk mellett akkor még kicsiben, hobbi szinten folytattak.

A kárpótlás idején sikerült földet vásárolniuk, amelyen először a szántóföldi termelést kezdték meg; kukorica, napraforgó, búza jelentette a főbb növénykultúrákat.

1996-ban céget alapítottak, és 1998-tól édesapám már csak a saját vállalkozásban dolgozott. Erre az időre tehető egy 6 hektáros szőlőültetvény megvásárlása. A gyümölcsös vonallal történő ismerkedés ’96-ban kajszi telepítésével kezdődött, amely terület napjainkra lassan megérett egy újratelepítésre.

Gyermekként láttam szüleim állhatatos munkáját, ahogy fáradoznak, és igyekeznek egyről kettőre jutni. Magam is sokat segítettem nekik, ezért akarva-akaratlan belenőttem és összefonódtam a mezőgazdasági léttel. A feladatok nem jelentettek számomra kényszert, talán a szülők iráni tisztelet, s kötelességtudat indított arra, hogy mind többet vegyek részt a termelési munkákban.

A környéken nagy hagyománya van a borkészítésnek, és aki ezen a vidéken szőlővel rendelkezik, az előbb vagy utóbb a szőlőfeldolgozásban találja magát, s késztetést érez arra, hogy a borkészítésben is megmérettesse tudását. Ez nálunk sem történt másként, csak a volumene nem volt még számottevő. Gyakran csatlakoztam apuhoz, ha munka adódott, együtt mentünk bort fejteni. Tetszett az illat, a nyugalom, az alkotás, s minden, ami ezzel járt. Az iskoláimat is ebben az irányban választottam meg, mert nem csak perspektívát láttam a már elkezdett vállalkozásban, hanem kihívásként is tekintettem az előttem álló jövőre.

A kéttannyelvű gimnázium után kertészeti egyetemre mentem, hogy a szőlész mesterséggel mélyrehatóan ismerkedjek meg. Számomra az első diplomám megszerzése után kezdődött a tevékeny, igazi élet, nem sokkal ezt követően, 2008-tól 2013-ig zajlott a területek gyümölcsfákkal történő betelepítése.

– Mit jelent számodra az „igazi élet”?

– Az első diploma megszerzése után – miközben levelező képzésen azért még tovább gyarapítottam szakmai tudásomat egy borász diplomával – elkezdhettem a vállalkozásban dolgozni. Nagy tervek lévén mindazt, amit az iskolában tanultam, a gyakorlati életben szerettem volna kamatoztatni, s amíg édesapám a szántóföld teljes feladatkörét vitte a vállán, édesanyám a teljes növényvédelmet, addig én a gyümölcs és szőlészeti vonalon kívántam maradéktalanul helyt állni.

Számos elképzelésemet és ötletemet tudtam a valóságba átültetni, ekkor indultak meg a gyümölcsösök telepítései is, és az első sikeres borkészítési próbálkozásaimról szintén ezekből az évekből számolhatok be.

– Miután a szántóterületeitek egy részét elkezdtétek betelepíteni gyümölcsfákkal, milyen munkák hárultak rád?

– 2008-tól folyamatosan zajlottak a munkák, egészen a tavalyi évig. Jelenleg 25 ha szőlő, 25 ha meggy, 12 ha kajszi, 6 ha bodza és 3 ha cseresznye alkotja a vállalkozásunknak ezt az ágát.

Sok új módszert tanultam az egyetemen, s mint ahogy korábban említettem, tele voltam megvalósításra váró ötletekkel. A fiatal fák koronakialakításánál, a fajták kiválasztásában és számos termesztéstechnológiai megoldásban szabad kezet kaptam édesapámtól. Később pedig a borkészítéssel és a szőlészeti munkák irányításával bővült a feladatköröm.

– Melyek a legfontosabb jellemzői a gyümülcsültetvényeidnek?

– A termelékenység és új, hatékony módszerek alkalmazása volt az elsődleges szempont, miközben nagy hangsúlyt fektettünk a környezettudatos gazdálkodás megőrzésére, mindezt amellett, hogy ragaszkodtunk a régi magyar fajtákhoz.

Már a fák koronakialakításánál kezdődik minden. A kajszinál korábban elterjedt 7×5-ös vázakorona helyett egy 6×4-es kompakt vázakorona kialakítása mellett döntöttünk, amellyel még az egyetemi évek alatt a tangazdaságban találkoztam. Ezt a koronaformát a környéken én kezdtem először alkalmazni ekkora területen. Az ágak szellősebb elhelyezkedése miatt jobb megvilágítottságot kap a növény, az érés egyenletesebb és gyorsabb.

A füvesített sorközök nem csak a jobb járhatóságról gondoskodnak esős időben, de bizonyos mértékben a fák növekedését is gátolják, ami a szedéskor jelent előnyt, hiszen kisebb állványokra van így szükség.

A szedés kézzel történik, törekszünk a mindenkori export minőségre. A folyamatos érés miatt 3-4-szer kell megszedni a területet.

A cseresznyénél a fák 5×3-as térállású karcsúorsó koronakialakításúak. Itt a központi tengelyt meghagyjuk, és egy alsó vázkarcsoport után már csak termőágak vannak. A Katalin és a Carmen a két fő fajtánk, amelyek porozzák egymást, de a jobb termékenyülés érdekében soronként minden 10. fa szintén porzó.

A cseresznye esetében a kajszihoz hasonlóan a felvásárló részéről itt is elvárás az export minőség, ezért ezt is kézzel szedjük.

A meggyet rázógéppel szüreteljük, és a keceli tésznek, illetve a bagodi és dunavecsei hűtőháznak adjuk el.

Egy ekkora területen a minőségi végtermék eléréséhez kifejezetten sok kézimunkára van szükség. A fenntartó metszéseknél kell nagyon odafigyelnünk, hogy az elvégzett munka a lehető legjobb legyen – ezen sok áll vagy bukik. Májusban a cseresznye szedésével kezdődik a szüret, és októberben a szőlővel fejeződik be.

Édesanyám, aki a kezdetektől a teljes növényvédelem kérdéskörében a szakmai tudást biztosítja, nagy gonddal ügyel arra, hogy az állomány rovarkártevőtől és betegségektől mentes legyen, kiemelt figyelemmel a környezettudatos szempontok betartására.

Azonban nem csak a növényvédelmen és a metszésen múlik a termés; a természeti erők is nehezítik az életet, hol így, hol úgy. A telepítések befejeztével, mikor már az első telepítési hullám éppen termőre fordult, nekünk is kijutott a „jóból”. Ezeken a területeken nem jellemző a kései fagy, 2012-ben, az első termő évben azonban egy áprilisi fagy az egész terület termését megsemmisítette, alig pár szem kajszit találtunk a 12 hektáron. De az egyenlőtlen, olykor nagy mennyiségű csapadék sem kedvez, az idén szinte még a zöld cseresznye is repedezni kezdett, sok plusz kézi munkát rótt ránk a válogatás folyamata.

– A gyümölcsültetvény mellett 25 ha szőlővel és egy 100 éves pincével is rendelkeztek. Mit jelent számodra a szőlő, a borkészítés?

– A szőlőink két területre oszlanak, amelyből 12 ha Hőgyészen, 13 ha és a pince pedig Dúzson található. Szürkebarát, Kékfrankos, Cabernet Sauvignon, Cabernet Franc és Merlot a fő szőlőfajtáink.

A legújabb telepítésnél hektáronként nem 3000 tő került ültetésre, hanem 5300, amit abból az elgondolásból valósítottunk meg, hogy így tőkénként kevesebb, de annál jobb minőségű termést nyerhetünk. A hektáronkénti termésátlagot ez nem befolyásolja, csupán a tőkékre jutott mennyiség csökken, miközben javul a cukorfok és beltartalom.

Amikor szőlészként végeztem, kezdett az érdeklődésem a borkészítés felé megnyílni. Úgy érzem, ezen a területen tudok igazán kiteljesedni, ezért szeretném a legtöbbet megtanulni erről a szakmáról. Nagy ösztönző és motiváló erőt kaptam az első borkészítésem sikerei által. 2008-ban saját elképzeléssel, nagy odafigyeléssel, egy jó hordóban, egy jó évjáratból készítettem Cabernet Franc bort, amellyel versenyen is indultam. Első helyezést értem el, ami a legtöbb, amit egy kezdő borász kaphat a gondos munkája elismeréseként.

A löszfalba vájt dongaboltozatú pince maga a nyugalom szigete. Szeretek kint lenni, ahol a csend vesz körül mindent. Pincészetünkben tölgyfa hordóban érleljük a vörös bort, a fehér borok és a rozé pedig saválló tartályban, reduktív eljárással készül. Saját palackozógépünk még nincsen, ezért ez a művelet Szekszárdon történik. A rozéból és a fehér borból a friss, új évjáratot értékesítjük, míg vörösből jelenleg a 2011-est lehet megvásárolni tőlünk.

A pince elé az idén készült el egy feldolgozóépület, a Darányi Ignác-terv keretében. A későbbiekben szeretnénk egy kiszolgáló épületet, egy környezetbe illő borházat kialakítani a pince mellett.

– Hogyan érzed, megtaláltad a számításod ezen a területen?

– Nekem is voltak álmaim kisgyermekként, focista akartam lenni. Ahogy azonban növekedtem, az élet kitaposott úton megmutatták, merre haladjak. Azt hiszem, az hogy a pályán maradtam, annak is köszönhető, hogy szüleim sosem erőltették rám az akaratukat, a szabad döntést mindig meghagyták nekem. Szakmát kaptam, sok útravalót tőlük, akik szeretettel neveltek munkára.

A szemléletemet, a terveimet viszem tovább, hiszen még nem értem révbe, de egyre inkább kiteljesedni érzem magam. Sokat tanulok, és sok mindent hozok létre, ez jó érzéssel tölt el. A számításom teljes egészében megtaláltam ezen a területen. Hamarosan egy kedves feleséggel az oldalamon haladhatok tovább, akiben társamat és leendő gyermekeim édesanyát találtam meg.

Hornyák Ildikó

Megjelent a Mezőhír 2014/11-es számában

www.mezohir.hu