Hírek

Húszmilliárd forint a borágazatnak 2020-ig

Húszmilliárd forintot kap 2020-ig a magyar borágazat, az új Vidékfejlesztési Programban a borászat versenyképességének javítása önálló jogcím lesz elkülönített keretösszeggel – jelentette ki a Miniszterelnökség agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkára.

Az államtitkárság közleménye szerint Kis Miklós Zsolt a XVII. Kunsági Borvidéki Borverseny megnyitóján elmondta: ez azt jelenti, hogy a borágazatnak nem kell versenyeznie más élelmiszeripari ágazatokkal a forrásokért. A támogatás legfontosabb irányai a hozzáadott érték növelése, valamint a kapacitásbővítés, emellett előnyt élveznek majd a közös beruházások – ismertette. Elmondta, hogy a Kunsági borvidéken is igény mutatkozik az új pályázatokra. Így például egy európai viszonylatban is versenyképes mustsűrítő üzem létesítését, valamint a kistermelők technológiai beruházásait nagy mértékben segíthetik az uniós vidékfejlesztési források. A borversenyen neves szakemberekből álló bíráló bizottságok pontozzák a mustrára benevezett tételeket, megválasztják Bács-Kiskun megye idei borválogatását, fehér, rozé, vörös és természetes édes bor kategóriában. A professzionális és hobbi borászatok összesen 138 mintával – 74 fehér-, 24 rozé-, 34 vörös-, 4 gyöngyöző borral, 3 ízesített borral, 1 pezsgővel és 1 borpárlattal – versenyeznek a XVII. Kunsági Borvidéki Borversenyen – olvasható a tájékoztatásban.

Forrás: MTI

Tovább olvasom

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook