Hírek

Kiközösítik maguk közül az őstermelők az ügyeskedőket

Egymást feljelentő őstermelők ügyében vizsgálódik az adóhatóság. Nem nézik jó szemmel, kiközösítik maguk közül az őstermelők azokat az ügyeskedőket, akik a szabályokat áthágva nemcsak a saját maguk által előállított vagy megtermelt portékával kereskednek a piacokon, vásárcsarnokokban.

 Ha kiderül, hogy az „őstermelő” valójában csak papíron termel, akkor a Földművelésügyi Igazgatóság intézkedik az őstermelői igazolvány visszavonásáról, a NAV pedig 200 ezer forintig terjedő bírságot szab ki, valamint kezdeményezhet jóval nagyobb büntetési tételt is hozható adóvizsgálatot is.

– Mostanában megszaporodtak a mezőgazdasági őstermelőktől érkező bejelentések, melyekben a becsületesen adózó gazdák az olyan „álőstermelőkre” hívják fel a figyelmet, akik valójában nem saját, hanem a nagybani piacról beszerzett, gyakran külföldi terményeket árulnak – tudtuk meg Barlai Krisztinától, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Baranya megyei szóvivőjétől.

A tendencia kapcsán a NAV baranyai ellenőrei és a Földművelésügyi Igazgatóság szakemberei közös akcióik során rendszeresen vizsgálódnak a megye piacain és közterületein. A revizorok nemcsak azt nézik, hogy az eladók adnak-e nyugtát, illetve rendelkeznek-e az őstermelői igazolvány mellett szabályosan vezetett betétlappal, hanem azt is, hogy valóban az őstermelő vagy családja termelte-e az árusított zöldséget, gyümölcsöt. Előfordul, hogy azonnal meg tudják állapítani a szakemberek, hogy az árus valójában kereskedelmi tevékenységet végez, hiszen nehezen hihető a narancs, a banán, de akár az eredeti, holland celofánba burkolt sötétkék tulipán háztáji előállítása is.

– Más esetekben viszont szükség lehet a második vizsgálati körre, amit már az őstermelő termőföldjén tartanak a szakemberek, ahol kiderül, hogy rendelkeznek-e olyan növényi kultúrával, melynek terményeit eladásra kínálják – tájékoztatott Barlai Krisztina.

Forrás: bama.hu

 

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés