Hírek

KSH: lassult a mezőgazdasági termelői árak csökkenése

A növényi termékek 4,9, az élő állatok és állati termékek árának 0,8 százalékos csökkenésének eredőjeként augusztusban a mezőgazdasági termelői árak 3,3 százalékkal alacsonyabbak voltak, mint egy évvel korábban – jelentette hétfőn a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Júliusban 5,1 százalékkal mérséklődtek a felvásárlási árak, miután akkor a növényi termékek ára 8,4 százalékkal esett éves összevetésben, és a vágóállatok és állati termékek ára még 0,4 százalékos növekedést mutatott.
Augusztusban a gabonafélék termelői ára már csak 1,1 százalékkal volt alacsonyabb, mint tavaly ugyanabban a hónapban, a júliusi 5,6 százalékos áresés után. A búza ára a betakarítást követően ugyan csökkent az előző hónaphoz képest, de árszintje 7,7 százalékkal a tavaly augusztusi felett volt. A kukorica ára 5,4, az árpáé 4,2 százalékkal csökkent.
A burgonya árcsökkenése a júliusi 25,5 százalékosról 19,8 százalékosra lassult. Az ipari növények ára 9,2 százalékkal volt alacsonyabb augusztusban az egy évvel korábbinál.
A zöldségfélék ára 5,3 százalékkal mérséklődött 2013 augusztusához képest. A termékcsoporton belül a zöldpaprikának, a görögdinnyének és a csemegekukoricának van a legnagyobb a súlya ebben az időszakban. A zöldpaprika ára 9,8 százalékkal nőtt, a másik két terméké viszont 9,8, illetve 12,1 százalékkal csökkent – közölte a KSH.
A gyümölcsfélék árcsökkenése a júliusi 19,0 százalékosról 6,4 százalékosra lassult augusztusban. Ebben az időszakban legnagyobb arányú az őszibarack és a szilva értékesítése volt. Az őszibarack ára 3,8 százalékkal nőtt, a szilváé pedig 13,3 százalékkal csökkent. Az alma ára 40 százalékkal csökkent a tavaly augusztusihoz képest, de igazán jelentős súlya szeptember-októberben lesz – hívta fel a figyelmet a statisztikai hivatal.
Az élőállatok termelői árszintje 2,3 százalékkal csökkent az előző év azonos hónapjához viszonyítva. A vágósertés ára 1,3 százalékkal mérséklődött, a vágómarha felvásárlási ára viszont 4,3 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit. A baromfi ára összességében 6,0 százalékkal maradt el a 2013. augusztusitól. Idén augusztusban az állati termékek ára 3,0 százalékkal volt magasabb az egy évvel korábbinál. A tojás ára 3,7, a tej termelői ára 2,6 százalékkal nőtt.
Az év első nyolc hónapjában a mezőgazdasági termelői árak 8,7 százalékkal csökkentek 2013 azonos időszakához képest. A növényi termékek ára 13,7 százalékkal visszaesett, míg az élő állatok és állati termékeké 0,4 százalékkal emelkedett.
Január-augusztusban a gabonafélék ára 14,2, az ipari növényeké 17,5, a burgonyáé 13,3 százalékkal csökkent.
A zöldségfélék ára 3,6 százalékkal mérséklődött, ezen belül a már betakarított csemegekukoricáé és görögdinnyéé mintegy 10 százalékkal csökkent. A paradicsom ára 2 százalékkal nőtt, de az ipari paradicsomot még nem kezdték el értékesíteni – közölte a KSH.
A gyümölcsfélék ára 16 százalékkal maradt el a 2013. január-augusztusitól. Az őszibarack és a sárgabarack ára 9,1, illetve 25 százalékkal nőtt, a meggyé és a málnáé 48, illetve 20 százalékkal csökkent. Az ipari alma és a borszőlő betakarítása már elkezdődött, esetükben 43, illetve 13 százalékkal csökkentek az árak.

Forrás: MTI

Tovább olvasom

Fókuszban

Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=13 crop=no ]
Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=14 crop=no ]

Facebook