Magyarország GMO-mentes státusa előny a biotermékek piacán
2015. február 11., szerda 19:22
A magyar mezőgazdaság mentessége a génmanipulált szervezetektől (GMO) komoly előnyt jelent a biotermékek piacán - mondta az MTI-nek szerdán a Földművelésügyi Minisztérium (FM) nemzetközi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára, aki megnyitotta a magyar standot a világ legnagyobb biotermék szakmai kiállításán, a nürnbergi BioFachon.
|
Tóth Katalin elmondta, hogy Magyarország a vásáron megújított nemzeti standdal vesz részt, amely a magyar biogazdálkodás termékei mellett kulturális és gasztronómiai értékeket is bemutat. A BioFach így az ország arculatának formálását, idegenforgalmi vonzerejének növelését is szolgáló fórum, az új stand pedig sikeres, "nálunk fordul meg a legnagyobb közönség" - mondta Tóth Katalin. Hangsúlyozta, hogy Magyarország GMO-mentes státusa hosszabb távon piaci előnyt jelent a hazai ökogazdálkodásnak, lehetőséget ad a pozíciók megerősítésére a minőségi, prémium kategóriás termékek területén. Ehhez azonban fejlesztésekre van szükség a többnyire exportra termelő ágazatban, elsősorban a feldolgozói oldalon - tette hozzá. Kifejtette, hogy az ágazatot a nemzetközi szabványoknak mindenben megfelelő minősítői rendszer felügyeli, és keresettek a magyar biotermékek a nemzetközi piacon, de a feldolgozás túlnyomórészt külföldön történik, így a hozzáadott érték nem Magyarországon realizálódik, a magyar fogyasztóhoz pedig a hazai termesztésű alapanyag "jóval drágább áru formájában kerül vissza". Ezért fontos, hogy az új élelmiszeripari stratégia révén a biogazdálkodók is minél több beruházást hajtsanak végre és növeljék feldolgozói kapacitásaikat - emelte ki Tóth Katalin, hozzátéve, hogy a fejlesztések új vidéki munkahelyeket is jelentenek. Ugyanakkor a fogyasztói tudatosságot erősítő, a bioélelmiszereket népszerűsítő munkát is folytatni kell - mondta a helyettes államtitkár az MTI-nek telefonon nyilatkozva. Magyarországon 130 ezer hektáron folytatnak biogazdálkodást, az ágazatban 2000 vállalkozás tevékenykedik.
A szerdán kezdődött BioFach-on 76 országból mintegy 2300 kiállító vesz részt. A négynapos vásárra több mint 40 ezer szakmai látogatót és a biotermékek iránt érdeklődő fogyasztót várnak. A magyar nemzeti standon 15 vállalkozás mutatja be termékeit a Magyar Turizmus Zrt. Agrármarketing Centrum vezérigazgatósága és a Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt. közreműködésével.
Forrás: MTI
- címkefelhő
- területalapú támogatás, búza ára, Nébih, fagykár, kukorica ár, földvásárlás, traktor, Agrárminisztérium, beruházás, napraforgó ár, Nemzeti Agrárgazdasági Kamara, agrárium, felvásárlási ár, gabonaárak, borászat, növénytermesztés, támogatások, export, kukorica, állattenyésztés, precíziós gazdálkodás, MVH, FruitVeB, földpiac, fiatal gazda, földtörvény, repce, mezőgazdaság, gabonapiac, búza
Agrárállások
- Legfrissebb állásajánlatok