Hírek

Megalakult a Magyar Ízek Kereskedelmi Szövetség Zrt.

Új élelmiszeripari vállalat alakult Magyarországon Magyar Ízek Kereskedelmi Szövetség (MIKSZ) Zrt. néven 85 millió forintos tőkével – közölte a társaság.

A márciusában bejegyzett, budapesti székhelyű társaság tényleges működését május elején kezdte meg. A cég egyik tulajdonosa a már három sikeres gasztrofesztivált maga mögött tudó Kézműves Magyar Ízek Kft., a másik pedig Varga Mihály, a 30 éves KÉSZ csoport tulajdonosa. 

    
A társaság célja, hogy folytassa a Kézműves Magyar Ízek által elindított kezdeményezést, valamint további eszközöket, forrásokat biztosítson a magyar termékek népszerűsítéséhez. 


    
A Magyar Ízek Kereskedelmi Szövetség már nemcsak kézműves termékekkel foglalkozik, hanem a minőségi magyar élelmiszerrel is. Hosszú távú célja magyar termékekre támaszkodó élelmiszerlánc kialakítása, ahol csak minőségi magyar élelmiszer kapható.


    
Az új élelmiszeripari vállalat intenzív piaci tevékenységet tervez, a kis- és nagykereskedelemi tevékenység mellett aktívan kíván foglalkozni a magyar élelmiszerek kivitelével a szomszédos országokba, valamint gasztronómiai fesztiválokat szervezésével, catering szolgáltatás nyújtásával és saját referencia éttermeket működtetésével. 


    
Az új cég félmilliárd forintos árbevétellel kalkulál. 


    
Pap Krisztián a cég vezérigazgatója közölte: már most komoly és folyamatos az érdeklődés a vállalat teljes termékportfoliója iránt többek között Oroszországból, Kanadából, Csehországból, Dubaiból, Ukrajnából, valamint Romániából. 


    
A MIKSZ az ősszel nyitja meg az első vidéki Kézműves Magyar Ízek boltját Szegeden, amelyet további üzletek követnek még ebben az évben.

Forrás: MTI

 

Tovább olvasom

Fókuszban

Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=13 crop=no ]
Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=14 crop=no ]

Facebook