2021.07.27., kedd , Olga, Liliána

Megjelent a védjegy tudástár

2018. május 05., szombat 08:33

Egy helyen, kereshető formában érhető el az élelmiszereken szereplő tanúsító védjegyek listája a Nébih weboldalán.

A Kormány tavaly augusztusban az élelmiszerek minőségének emelését, a vásárlói tudatosság fejlesztését, valamint a hatósági tevékenység hatékonyságának növelését tűzte ki célul, az 1519/2017 (VIII.4.) Korm. határozatban.

 

Az akcióterv egyik sarkalatos pontja volt egy átfogó, a védjegyeket bemutató tudástár létrehozása. A védjegyek egyik funkciója ugyanis, hogy segítsék az embereket a tájékozódásban, így hozzájárulnak ahhoz, hogy a vásárlásaik során tudatosabban dönthessenek.

 

Védjegynek azokat a jelöléseket nevezzük, amelyek grafikailag ábrázolhatók és a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala lajstromba vett, valamint az egyes áruk és szolgáltatások azonosítására, mások áruitól, illetve szolgáltatásaitól való megkülönböztetésére szolgálnak. E csoporton belül is kiemelkednek a tanúsító védjegyek. Esetükben ugyanis a védjegy használójának meg kell felelnie a védjegyhez kapcsolódó egyedi követelményrendszernek.

 

A Nébih új tudástára a tanúsító védjegyek közti eligazodást segíti. A tematikus aloldalon (http://portal.nebih.gov.hu/vedjegyek)

 

az érdeklődők szűrhető táblázat, valamint képes védjegykereső segítségével is tájékozódhatnak az élelmiszereken szereplő tanúsító védjegyekről,

 

az azokhoz kapcsolódó legfontosabb információkról, de anonim szavazás formájában akár azt is megoszthatják a hatósággal, hogy befolyásolják-e mindennapi döntéseiket a védjegyek.

 

A Nébih jövőbeni tervei között szerepel a védjegy tudástárban szereplő információk bővítése is.

agrotrend.hu / Nébih


Feliratkozás az Agrotrend.hu hírlevelére

Teljes név:
E-mail cím:*
Elfogadom az Adatvédelmi nyilatkozatot.