Hírek

Megmentené a húsipari cégeket a kormány

Elrendelte a bíróság a Kapuvári Bacon Kft. felszámolását is, így a Kapuvári Hús Zrt. után a város másik húsüzeme is végleg bedobta a törülközőt − jelentette az MTI.

A céget novemberben minősítették fizetésképtelennek, majd a hónap végén jelentették be, hogy elbocsátják 80 alkalmazottját. A Kapuvári Húsnál már előbbre tartanak, ott napokon belül megkapja felmondólevelét a 190 dolgozó. A felszámoló szerint a két cég esetében legfeljebb a munkavállalók járandóságára, a köztartozásokra, a biztosított követelésekre és a felszámolással kapcsolatos kiadásokra lesz fedezet, feltéve, hogy sikerül eladni a közösen használt gyár vagyonelemeit. Lázár János, a miniszterelnökséget vezető államtitkár tegnap bejelentette, hogy a kormány az érintett települések önkormányzataival együttműködve meg kívánja menteni a gyulai, a pápai és a kaposvári húsipari cégeket − jelentette az MTI.

A részletekről nem nyilatkozott, mondván: el akarják kerülni az üzleti érdekütközéseket. A kabinet meg kívánja menteni a veszélybe került munkahelyeket − mondta Lázár, aki december végéig le akarja zárni az ügyet.

Forrás: Napi Gazdaság

 

Tovább olvasom

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook