Hírek

Újabb gyümölcs drágulhat

Nagyjából a tavalyi szinten alakulhat az étkezési célú alma termése idén, kisebb hiány azonban már most érezhető a piacon, ami várhatóan az árakat is felfelé hajtja majd.

A tavalyi aszályos év tapasztalatai alapján idén 500−700 ezer tonna között alakulhat az almatermés − mondta a Napi Gazdaságnak Csizmadia László, a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (FruitVeb) gyümölcstermelői főbizottságának vezetője. Tavaly a kezdeti 418 ezer tonnás termésbecslésnél végül kedvezőbb, 644 ezer tonna lett a leszüretelt termés. A bizonytalanság az idei várakozásokban is nagy, elsősorban a szárazság miatt, az azonban már bizonyosnak látszik, hogy a 2012-esnél magasabb, 80 százalékos lesz az ipari felhasználásra kerülő áru mennyisége. Idén a kora tavaszi fagy, illetve a gyors virágzás, majd a nyár eleji viharok és jégverések, most pedig a napégés miatt minőségi és méretbeli problémák is lesznek az eredetileg étkezési piacra szánt terméssel.

Kisebb hiány már most érezhető az étkezési alma piacán, a gyengébb idei termés miatt várhatóan drágul majd a gyümölcs − tette hozzá Csizmadia. A betárolt, mintegy 85 ezer tonna gyümölcs már 2012-ben sem fedezte az itthoni igényeket, tavaszra pedig az inflációs statisztikában is komoly kilengést okozott − ez várhatóan így lesz idén is. A termelők szerint a meleg miatt megkezdődött az étkezési célú nyári alma esetében a gyümölcshullás, egyes korai érésű fajtáknál pedig napégést okoz a hőség − mondta lapunknak Szakács Roland, a Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetsége kertészeti tagozatának elnöke.

A héten várhatóan már két almafeldolgozó is elindul Szabolcsban a nyárialma-beszállítás miatt, a tényleges szezon azonban csak az augusztus 20-i héten kezdődik majd − tudtuk meg Filep Lászlótól, az Agroker Holding Zrt. mátészalkai almafeldolgozója, az ESZAT Kft. ügyvezetőjétől. A kései tavasz miatt az alma érése is kisebb csúszásban van és a nagyobb meleg sem gyorsítja jelentősen a szezonkezdést. A léalmánál a termelők arra számítanak, hogy tartható lesz a tavalyi, kilogrammonként 28-30 forintos felvásárlási ár, bár a konkrét tárgyalások még nem indultak el. A várható nagyobb ipari minőségű termés miatt ugyanakkor az sem lenne meglepő, ha kismértékben csökkenne a felvásárlási ár. Filep országosan jó átlagtermésre számít − bár idén az északkelet-magyarországi termőtájakon nagyobb lesz a terméskiesés a tavalyinál −, szerinte kiegyensúlyozott, 25 forint körüli felvásárlási árra van kilátás.

A sűrítményárakról csak most kezdődtek az egyeztetések a nagyobb európai kereskedőkkel, azonban a hazai gyümölcsfelvásárlási árakra nemcsak ez lesz hatással, hanem a magyar almafeldolgozás 60 százalékát lefedő Agrana és az Ybbstaler Frucht GmbH 2012-es ausztriai egyesülése is, mivel így csökken az Agranától független osztrák kereslet a magyar gyümölcs iránt.

Forrás: Napi gazdaság

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés