Hírek

Újabb stratégiai partner, ezúttal a tejiparból

Stratégiai együttműködési megállapodást írt alá a kormány az Alföldi Tej Kft-vel. A vállalat éves felvásárlása meghaladja a 300 millió kilogrammot, így az ország legnagyobb tejfelvásárlója.

Szabó László, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára a megállapodás aláírásakor elmondta: a magyar kormány a 60. stratégiai megállapodását írja alá a több mint 100 magyar termelő tulajdonában lévő tejtermelői csoporttal. Az Alföldi Tej Kft. a hatodik élelmiszeripari cég, amellyel ilyen megállapodást kötnek. Közölte azt is, hogy azok a cégek, amelyekkel a kormány eddig stratégiai megállapodást kötött, 186 ezer embernek adnak munkát, és a megállapodások megkötése után eddig 13 500 új munkahelyet létesítettek.

Jelezte, hogy az élelmiszeripar a következő öt évben 300 milliárd forint fejlesztési forrást fog kapni: 200 milliárd forintot a vidékfejlesztési program forrásaiból, 100 milliárdot pedig a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Programból (GINOP). Az Alföldi Tej Kft. az elmúlt tíz évben 6 milliárd forint értékű beruházást hajtott végre, a cég az ország tejtermelésének 26 százalékát adja.

Fotó: MTI – Szigetváry Zsolt

Mélykuti Tibor, az Alföldi Tej Kft. ügyvezető igazgatója elmondta: a magyar termelői csoport számára kiemelt jelentőségű a megállapodás, amely tízéves munkájuk elismerése. A tejtermelői csoport Hajdú-Bihar megyében 23 termelő taggal alakult meg 2003-ban, két évvel később pedig megvásárolták a felszámolás alatt álló székesfehérvári tejüzemet. Akkor a havi árbevétel 500 millió forint volt, jelenleg az üzem napi 600 ezer liter tejet képes feldolgozni, havi árbevétele pedig meghaladja a 3 milliárd forintot. A cég értékesítésből származó nettó árbevétele 2014-ben meghaladta a 40 milliárd forintot, a belföldi értékesítést 120 százalékkal tudták növelni az előző évhez képest, és Magyarországon piacvezetők lettek. Közölte azt is, hogy a tulajdonosi kör az idén januárban döntött a debreceni feldolgozó üzem megvásárlásáról a FrieslandCampina Hungária Zrt.-től, az üzem napi 60 ezer liter feldolgozó kapacitású. 

A vállalatnak jelenleg 700 dolgozója van, amelyet tovább szeretnének bővíteni, és a jövőbeni terveik között szerepel a két üzem – debreceni és székesfehérvári – további fejlesztése, kapacitásbővítése – mondta az ügyvezető. A vállalat közvetve, az alapanyag-beszállítókkal együtt több mint 10 ezer embernek ad munkát. Az Alföldi Tej Kft. éves felvásárlása meghaladja a 300 millió kilogrammot, így az ország legnagyobb tejfelvásárlója.

Forrás: MTI

 

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés