Hírek

Változások a KITE menedzsmentjében

Szabó Levente váltja Búvár Géza eddigi vezérigazgatót a legnagyobb hazai agrárintegrátori vállalatnak számító nádudvari KITE Zrt. élén – jelentette be a vállalat. A társaság – a „fiatalítás jegyében” – szinte teljes egészében lecserélte és átszervezte vezérkarát.

A vezérigazgatói székben az indokolta a változtatást, hogy a posztot eddig betöltő Búvár Géza nyugdíjba vonul. A helyére kinevezett, 35 éves Szabó Levente 2002-től dolgozik a KITE-nél, és már végigjárta a teljes ranglétrát. Pályafutását alközponti kockázatkezelőként kezdte, majd kockázatkezelési igazgató helyettes, agronómiai üzletkötő szaktanácsadó és régióigazgató is volt, tavaly januártól pedig a KITE agronómiai kereskedelmi vezérigazgató helyetteseként dolgozott.
A cég igazgatóságának döntése szerint a vezérigazgató váltás mellett szinte teljesen kicserélődik, illetve átalakul a vállalat irányítása. Már novembertől megszűnik az eddigi gazdasági, illetve finanszírozási vezérigazgató helyettesi poszt, amelyet Koczka László, illetve Mádi Zoltán töltött be. A jövő márciustól pedig az üzemeltetési-közgazdasági vezérigazgató helyettesi posztot szüntetik meg, amelyet most Tóth Imre tölt be.
A KITE Zrt. így hosszabb távon egy vezérigazgatóval és három – műszaki, agronómiai-kereskedelmi és pénzügyi – vezérigazgató helyettessel működik tovább. A műszaki szolgáltatásokért és a műszaki kereskedelemért felelős vezérigazgató helyettesi poszton az igazgatóság most megerősítette Orcsik Gábort, aki szintén 2002-ben került a céghez. A 40 éves szakember korábban területi műszaki igazgatóhelyettesként és régió műszaki kereskedelmi igazgatóhelyettesként is dolgozott. Az agronómiai inputok és a terményekért felelős kereskedelmi vezérigazgató helyettesi poszton a 41 éves Márvány Attilát választották Szabó Levente utódjául. ő 2001-től dolgozik a KITE-nél, az utóbbi években pedig igazgatóként a terménykereskedelemért volt felelős. Az összevont, illetve újonnan létrehozott pénzügyi, számviteli és üzemeltetési területet vezérigazgató helyetteséül Kotormán Mihályt nevezték ki, aki 2003-tól dolgozik a vállalatnál. A 43 éves szakember közgazdasági igazgató helyettesként lépett be, majd számviteli igazgató helyettesi beosztásban tevékenykedett.

Bizonyították lojalitásukat”

A mostani személyi döntések összefüggésben állnak azzal, hogy a menedzsmentben új, fiatal korosztály vált meghatározóvá, akik az elmúlt években már „bizonyították rátermettségüket és lojalitásukat”- áll a cég közleményében. A várakozások szerint az új vezetők zökkenőmentesen tudják átvenni az irányítási feladatokat, és biztosíthatják a folyamatosságot a cégnél.
A közlemény szerint a tapasztalatok azt mutatják, hogy a tavalyi tulajdonosváltása után a KITE piaci pozíciói nem romlottak. Mint ismert, a vállalatot a Bige László tulajdonában lévő péti Nitrogénművek Zrt. akarta megvásárolni, de a cég végül a Csányi Sándor elnök-vezérigazgató irányítása alatt álló OTP Bank érdekkörébe került. A közleményből kiderül, hogy az igazgatóság elnöke továbbra is Guba Sándor marad, aki tavaly több tízmilliárd forintért egy személyben vásárolta fel a KITE-t az egyik leggazdagabb magyarnak tartott Bige László elől, majd idén februárban az OTP Bank 46,69 százalékos, közvetett kisebbségi tulajdont szerzett a cégben.
A KITE az idén növelte is piaci részarányát a kertészeti termékek, a növényvédő szerek, a mezőgazdasági gépek és alkatrészek, a terményforgalmazás és a nyári vetőmagok piacán, így az előzetes kalkulációk szerint év végére várható nettó árbevétele „10 százalék feletti mértékben” meghaladja majd a 205 milliárd forintos tavalyit.

Forrás: agrarhirek.hu

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés