Hírek

Helyenként már aratják az árpát

Tömegesen még nem kezdődött el az aratás, de egy-két korai fajtával vetett őszi árpatáblát már levágtak a gazdák − mondta Petőházi Tamás, a GOSZ ügyvezető titkára. Ezek nem kényszerérett táblák voltak, főleg azok kockáztatták meg a szokottnál kissé korábbi aratást, akiknek saját állatállományuk van.

    Az átlagos hozamokról egyelőre még nincs információ, ám ezekből az eredményekből még nem is érdemes komolyabb következtetést levonni az országos termésről − a főbb kultúrák termésbecslései most készülnek.
   
    Az elhúzódó vetés, illetve tavaszi munkakezdet miatt idén mintegy háromhetes késésben voltak a gazdák, amit a száraz tavasz alatt sikerült ledolgozni. A 160-165 ezer hektáron vetett őszi árpa esetében 3,5-3,7 tonnás hektáronkénti átlaghozamra számít a GOSZ, attól azonban nem kell tartani, hogy összeérne az őszi és a tavaszai vetésű termés. Átlagos időjárás mellett egy-másfél héten belül megkezdődhet a munka dandárja és Péter-Pálig végezhetünk is az árpa aratásával − mondta Vancsura József, a szervezet elnöke.

   Jelentősebb áresésre a termelők tapasztalatai szerint továbbra sem kell számítani, a héten is érkezett már több, tonnánként 49-50 ezer forintos árral szerződésajánlat az új árpatermésre. Az állattartók zöme várhatóan még nem vásárol, de az előfordulhat, hogy a saját termésből a próbavágások mennyiségét már föletetik a jószágokkal − mondta Petőházi Tamás.

    A búzatáblák vegyes képet mutatnak, jó és gyengébb vetések egyaránt akadnak országszerte, ezért óvatos becslésünk szerint 3-4 millió tonna közötti lehet az új termés − mondta Vancsura József. A minőség azonban jó lehet, mivel idén szinte nincsenek is gombafertőzések. Az idén rekordalacsony a búza vetésterülete: a GOSZ becslése szerint 800-830 ezer hektárról tudnak majd jó minőségű búzát betakarítani a gazdák, míg a hivatalos adatok 900 ezer hektárról szólnak. A termelők átlagosan 55 ezer forint feletti tonnánkénti árra kapnak ajánlatokat, sokan azonban még kivárnak a szerződésekkel − leszámítva persze azokat, akik integrációban termelnek, és az input anyagok meghitelezését terményben törlesztik.

    Piaci szereplők szerint a malmok egyelőre kivárnak és nemigen szerződnek az új termésre, viszont a két legnagyobb vásárlónak számító kereskedőháznak már sikerült több százezer tonnát lekötnie.

    A repce esetében is visszafogottak a hazai terméshozamokkal kapcsolatos várakozások. A vetés körüli problémák és a nem megfelelő talaj-előkészítés mellett a száraz tavasz sem segítette a növény fejlődését. Az országos átlagtermés hektáronként 2-3 tonna között mozoghat, de 4 tonna fölé nemigen megy − mondta Petőházi Tamás. A repcemag ára a múlt héten csúcsot döntött, volt szerződésajánlat tonnánként 135 ezer forintra is, és bár most megnyugodni látszik a piac, a magas árszint marad, mivel Nyugat-Európában sem kedvezett az idő a növénynek.

Forrás: Napi Gazdaság

 

Tovább olvasom

Fókuszban

Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=13 crop=no ]
Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=14 crop=no ]

Facebook