Hírek

Hibridkalászos és hibridrepce bemutató – A SAATEN-UNION és a RAPOOL együtt

A SAATEN-UNION Hungária Kft. és a RAPOOL Hungária Kft. közös bemutatóra hívta a szántóföldi növénytermesztőket és a vetőmag nagykereskedőket június elején. A határszemlével egybekötött szakmai rendezvényen a hibridbúza nemesítésének hátteréről, a vetőmag előállításáról, valamint a hazai és európai termesztés eredményeiről illetve jövőjéről volt szó. Idén bemutatkoztak a repce hibridek is, és a már forgalomban lévő fajták mellett az idei újdonságokat is megtekinthették a látogatók a fajtasorokban.

A két helyszínen megtartott határszemlén közel 400 szakmai érdeklődő vett részt. Az alföldi rendezvénynek a jászárokszállási Kossuth 2006 Zrt. adott otthont, a dunántúli bemutató házigazdája a hantosi Simon Kft. volt.

Blum Zoltán, a SAATEN-UNION Hungária Kft. és a RAPOOL Hungária Kft. ügyvezetője röviden ismertette a cégcsoport felépítését és nemesítési tevékenységét, valamint eddig elért eredményeit és jövőbeni terveit. A SAATEN-UNION hét közepes méretű, több mint 100 éves nemesítési tapasztalattal rendelkező nemesítő ház szövetsége, amely a hazai növénytermesztők számára is Európa egyik legszélesebb faj- és fajtakínálatát biztosítja. Az intenzív fejlesztési munkának köszönhetően több, mint 40 növényfaj 240-nél is több elismert fajtája szerepel a kínálatban. A cég idén ünnepli fennállásának 50. évfordulóját, ami egybe esik a hazai leányvállalat megalapításának 15. évfordulójával. A magyar vállalatcsoport tagja a RAPOOL Hungária Kft. is, amely 2011-ben alakult a tulajdonos nemesítő házak repcevetőmag kínálatának önálló képviselete céljából. A cégcsoport harmadik tagja a MEZőSEED Kft., amely a vetőmagüzemi feladatok ellátása mellett a vetőmag hazai termeltetését végzi. A SAATEN-UNION tavalyi árbevétele megközelíti a 190 millió eurót, a hazai leányvállalatok együttes forgalma pedig idén meghaladja a 4,7 milliárd forintot. A cégvezető – a jövőbeni tervekre utalva – a MERCEDES 35 PS, az első modern automobil 1901-es nizzai bemutatásakor elhangzott idézettel zárta előadását: „Amit ma láthatnak, az semmi ahhoz képest, amit holnap látni fognak”.

Varga Gábor, a SAATEN-UNION Hungária Kft. fejlesztője bemutatta a búza hibridek köztermesztésben játszott szerepét és a fejlesztések legújabb eredményeit. A SAATEN-UNION a hibridbúza nemesítésének úttörője, ma az egyetlen hibridbúza vetőmaggal rendelkező nemesítő ház Európában. Az újgenerációs hibridbúzák nemesítése során a magas hozam és a termésstabilitás mellett fokozott figyelmet fordítanak a minőségre is. A vállalat szakemberei által végzett fejlesztések és a hibridbúzák termesztése során szerzett gyakorlati tapasztalatok együtt teszik lehetővé az egyre újabb hibridek nemesítését, szaporítását, köztermesztésbe vonását, valamint a termesztés-technológia fejlesztését. Ennek köszönhetően már 260 ezer hektáron vetnek búza hibrideket Európában, amiből 34 ezer hektár volt a hazai vetésterület. A 2014. évi vetőmag-értékesítési adatok szerint ezzel Magyarország rendelkezik a legmagasabb hibridbúza-piaci részaránnyal a fémzárolt búzavetőmagok európai piacán. Az előadó egy okostelefonra letölthető, vadonatúj alkalmazás bemutatásával zárta tájékoztatóját, amely július végétől érhető el a hazai növénytermesztők számára. 

Láng Dezső hibridbúza vetőmag-termeltetési menedzser részletesen bemutatta a hibridbúza nemesítésének szakmai hátterét, a szántóföldi vetőmag-előállítás gyakorlatát, továbbá a hazai vetőmag-előállítás kihívásait és perspektíváit. Középtávon szükségessé válik a hazai vetőmag-előállítás, ami nemcsak a belföldi, hanem a környező országok növekvő keresletének kiszolgálását is célozza. Ennek megalapozása érdekében már tavaly ősszel megkezdődtek az első, kísérleti előállítások.

Horváth Boglárka, a RAPOOL Hungária Kft. fejlesztője a 41 éves RAPOOL repcenemesítői hátteréről és a fejlesztési eredményekről beszélt. A cég legújabb, még elismerés előtt álló hibridjei már 8,5 tonna fölötti hektáronkénti hozamot adnak a tenyészkertekben. A hazai vizsgálatokban szereplő hibridek ugyanakkor üzemi körülmények között „hozták” az 5-6 tonna/hektár közötti termésátlagot, amit a Magyar Kukorica Klub független mérései is tanúsítanak. Az őszi szezonban újabb hibridekkel bővül a termékpaletta, melyek szokásos TMTD csávázása dimetomorf (DMM) hatóanyaggal is kiegészül. Ezzel, a csírakori betegségek ellen nyújtott komplex megoldással elősegíthető az egyöntetű kelés, és biztosítható az állomány erőteljes fiatalkori fejlődése. A gyomirtási feladatok egyszerű megoldására nyújtanak lehetőséget a RAPOOL Clearfield hibridjei, melyek a NÉBIH tavalyi vizsgálatai szerint is élen járnak a középérésű csoportban.

A szakmai előadások után a vendégek megtekintették a fajtasorokban elvetett kalászos és repce hibrideket. A határszemle során tájékoztatót kaptak nemcsak az egyes hibridek agronómiai tulajdonságairól, hanem a termesztésükkel kapcsolatos gyakorlati tudnivalókról, továbbá a szántóföldi parcellákon alkalmazott technológiáról és termesztésük helyi eredményeiről is. A hivatalos hazai fajtakísérletek mellett az üzemi szintű termelési tapasztalatok is egyértelműen igazolják a SAATEN-UNION hibridbúzáinak és a RAPOOL repce hibridjeinek termesztési előnyeit. A rendezvény mindkét helyszínen jó hangulatú ebéddel és élénk szakmai beszélgetéssel ért véget.

Munkatársunktól

 

Tovább olvasom

Fókuszban

Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=13 crop=no ]
Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=14 crop=no ]

Facebook