Németh István az év biokertész „Agrárembere”

Az 1993-ban létrehozott biogazdaság számos szakmai elismerésben részesült az elmúlt bő két évtizedben; legutóbb az elmúlt évben éppen a Kovács Béla-díjat, az idén „Az Év Agrárembere” biokertészet kategóriájának díját vehette át Németh István. Ez utóbbi alkalomból beszélgettünk arról a szakmai munkáról, amelyet elkötelezett biogazdaként nap mint nap folytat, és erős meggyőződésből, szinte küldetésként végez…

– Régi ismeretség a miénk: önt a pályája során mindig a szerénység, a szakmai alaposság, a munkába vetett hit jelle-mezte. Mit gondol „Az Év Agrárembere” díj odaítéléséről, egyáltalán; a szakmai munka elismerését célzó díjazásról?
– Szakmai szervezet terjesztett fel, de jómagam a környezetemet arra kértem, hogy az internetes szavazástól lehetőleg tartózkodjanak.  Nem versenyeztem senkivel a cím elnyeréséért, és ezért különösen jól esett az objektív megmérettetés eredményeként a politikamentes szakmai elismerés.
Ez tulajdonképpen egy újbóli megerősítés abban, hogy jó úton járunk a termelés, a feldolgozás és a kereskedelem terén is. A biogazdálkodás fontosságáról viszont már nem akarok senkit meggyőzni, belefáradtam egy kicsit abba, hogy tényekről vitatkozzak bárkivel. Kötekedőknek, kétkedőknek nincs helye a biogazdák és biotermékeket fogyasztók körében. Ugyanakkor szívesen segítek olyan személetű gazdatársaknak, akik értik a biogazdálkodás lényegét, és biogazdálkodást akarnak megvalósítani. Szép számmal vannak ilyenek, köztük az áttelepült külföldiek között is, akik szinte azonnal átállították a területeiket.
A biogazdálkodásról azért is beszélni kell, mert ez a termelés a természethez való alkalmazkodásról szól. Alkalmazkodik a biogazda a következetes termelési, szakmai elvekhez, és alkalmazkodik valamelyest a konvencionális termelő is, hiszen nem okoz szándékosan kárt a biogazdaságnak. Burkolt vagy nyílt együttműködés ez, egymás meggyőződésének elismerése, hiszen egymás gazdálkodási szemléletének elfogadása nélkül nem működne a biotermelés, és mindez Rábcakapin szépen kialakult az elmúlt időszakban.
– A magyar biogazdaságok száma és teljesítménye is ingadozott az elmúlt húsz évben, voltak, akik megmaradtak és fejlődtek, mások megszűntek. Ugyanakkor a biopiaci hírek fellendülésről szólnak. Miben látja ennek okát?
– Nem kérdés, hogy a biogazdálkodásnak fényes jövője van, hiszen elég, ha Németország példáját említem, ahol a biotermé-kek fogyasztása elérte a 22%-os, Ausztriában a 20%-os arányt. Egyetlen ágazatban sem volt ilyen mértékű fejlődés, hiszen 1997-ben a német biotermék-fogyasztás csak 2,5%-on állt.
Az egyelőre szerény magyar fogyasztás fellendítése lehet a cél, amelyhez minden természeti és szakmai feltétel biztosított. Igazából a kormányzati felismerés hiányzik ahhoz, hogy a biotermelés komolyabb lendületet vegyen. Pedig a támogatások növelésével, célirányos pályázatokkal tovább lehetne növelni a biotermelési kedvet.
A biotermeléshez persze kitartás és erős szakmai meggyőződés kell, ami a megszűnt biogazdaságoknál bizonyára hiányzott. Ebben a szektorban nem elég a jövedelemcentrikus hozzáállás, aki csak pénzt remél és vár a termelési folyamattól az átállást követő években, az hamar csalódik, hovatovább megbarátkozik a csalás gondolatával.
Aki biogazdálkodásra szánja el magát, ne csak a saját feje után menjen, ne csak az ökonómiai összefüggések mentén gon-dolkodjon. Próbáljon meg a felesége, a gyerekei érdekei és élettani előnyei szempontjából közelíteni a biogazdálkodáshoz. Egy anya szempontjából sokkal fontosabb az a meggyőződés, hogy kifogástalan beltartalmú, tiszta élelmiszert tegyen családja szá-mára az asztalra. Ez a fajta elhivatottság és felismerés hiányzik azokból a biotermeléssel kísérletező gazdákból, akik befejezik egy ötéves program után a biotermelést. Lehet, hogy újrakezdik, ha megint nagyobb támogatás ígérkezik, ami a – biotermelésben elfogadhatatlan – pénzközpontú felfogást igazolja.
– Milyen szerepet játszik a bizalom az egymás közti és a biotermék-kereskedelemben? Mennyire ismerik egymást a magyar biogazdák, és mennyien lehetnek ma az országban?
– A biotermékek bizalmi termékek, amellett, hogy szigorú bizonylati fegyelem mellett kerülnek forgalomba. A magam részé-ről sok magyar biogazdát ismerek, és szeretem megnézni a gazdaságaikat is, azért, hogy ha kereskedünk egymással, felkészült legyek.
A látottak nagyon beszédes információt szolgáltatnak, és vannak, akikkel szemben kialakul a bizalom, és van, ahol az ellenkezője történik.
Felelősen állíthatom, hogy sok biogazdából hiányzik még a minőségi szemlélet. Erre példa, hogy megtermelik biotechnológiá-val a terményt, de annak is van „alja”, amit nem lehet a láda alján, teljes áron eladni! Ez súlyos hiba, és a biotermelő társadalom lejáratására alkalmas cselekedet, némi csekély többlethaszon reményében.
Szerencsére a következetes biogazdák ügyelnek a szabályok betartására, és a régi elkötelezettek már ismerik is egymást. Előfordul, hogy kell a segítség a kereskedelmi szerződések teljesítéséhez, ha például gyengébb az évjárat, vagy valamilyen nem várt esemény történik. Ilyenkor a bevált, megbízható kapcsolatokat keresem én is, és nagyon nem szeretek csalódni…
– Az önök biogazdaságában töretlen, jól szervezett és tervezett fejlődési folyamatnak lehetünk szemtanúi. Mára hatéko-nyan működő biogazdálkodási vertikum alakult ki, kevés külső segítségre szorulnak. Megérte-e ennek érdekében fejleszteni?
– Valóban módszeres és arányos fejlesztések eredményeként sikerült a mai szintre eljutni, amelynek fő rendezőelve az volt, hogy mindig csak „addig nyújtózkodtunk, ameddig a takaró ért”. A 160 ha rendelkezésre álló biotermelésre átállított terület is fokozatosan és térben is körkörösen alakult ki, a kártevők minél módszeresebb távoltartása érdekében.
A gépi beruházások is hasonló körültekintéssel történtek, nem mellékesen pedig a – az akkor a túlélést segítő – malom meg-építése tette teljessé a biovertikum kialakulását. A 30 ha vegyes biozöldség-termelés és annak módszeres piacképes feldolgozása mellett a biobúza többféle – köztük teljes kiőrlésű – lisztté őrlése is az értékesítési biztonságot jelenti. Természetesen a vetésváltás szakszerűségének fontossága megköveteli, hogy tönkölybúza, durumbúza és facélia is kerüljön váltónövényként a földekbe, amelyeknek bio-értelemben vett kereskedelmi jelentősége szintén meghatározó.
Mára bejáratott biogazdaságunk van, ahol a kidolgozott biotechnológiai folyamatok szavatolják a termésbiztonságot. Persze a szélsőséges időjárási anomáliákkal éppen úgy meg kell küzdeni, mint a konvencionális termelésben. A kiszolgáltatottságot viszont sikerült megszüntetni, mert bizony volt időszak, amikor a kereskedelmi kapcsolatok még gyerekcipőben jártak, és egyes kereskedők ezt kihasználva méltánytalanul alacsony árakat szabtak a biotermékeinknek…
– A biogazdálkodásnak is nagyon fontos eleme a piac aktivitása. Van-e pozitív elmozdulás a hazai felvevőpiac részéről a biotermékek iránt?
– Határozottan állíthatom, hogy elsősorban a nagy áruházláncok részéről tapasztalható lényegesen nagyobb érdeklődés a biotermékek iránt, és ez a részükről történő megkeresésben nyilvánul meg. Nyitottak és fogékonyak a termékeink iránt, aminek köszönhetően a magyar biotermék-fogyasztás is megindult, és mára elérte a 2,5%-ot.
Részünkről a piacra nem lehet panasz, hiszen szállítunk Szlovéniába, idehaza pedig az alig néhány km-re üzemelő Hipp Kft. régi beszállítói vagyunk, ahol köztudottan bővült a termelés. A saját magunk által kiterjesztett közvetlen kereskedelmi tevékeny-ség pedig nap mint nap igazolja a lakossági igények növekedését.
A piac tehát bővülőnek ígérkezik, viszont a területeinket nem akarjuk növelni, tehát, ha úgy tetszik, válogathatunk is a vevők között. A következő cél azonban inkább a minőség megtartása mellett a nagyobb termésszintek elérése lesz a közeli jövőben.
– Volna-e javaslata a biotermelés további növelésére? Milyen politikai és szakmai intézkedésekkel, marketinggel, az emberek fogyasztási szokásainak befolyásolásával lehetne jobb eredményeket elérni?
– Nagyon gyakorlatias megközelítésbe helyezem ezt a kérdést, amikor azt mondom, hogy olyan ismert politikusok is a termékeink rendszeres fogyasztói, akik sokat tehetnének a biogazdálkodás fellendítéséért. A végrehajtás technikáját nem tudom, de bizonyosan a biotermelés további anyagi támogatása, például a konvencionális és a biogazdálkodás egymástól elkülönített támogatási rendszerének kiépítése, pályázati segítése jelenthetne megoldást.
Nem lehet közömbös a kormányzat részéről sem az emberek – a dolgozók – egészségi állapotának megóvása, javítása egész-séges élelmiszerekkel. Amelyik termelő az előállított termékeivel többet tesz ennek érdekében, több embert foglalkoztat, maga-sabb költségekkel dolgozik, azt talán jobban el kellene ismerni.
Nem lenne haszontalan a biogazdálkodás és munkafolyamatainak jobb megismertetése sem az emberekkel, hiszen sokaknak fogalmuk sincs arról, milyen erőfeszítések, milyen szakmai munka árán, valamint mennyivel több emberi munka alkalmazásával kerül az asztalra egy-egy biotermék. Nem véletlenül választottuk szlogenünknek az „amit eszel, azzá leszel”, látszólag egyszerű gondolatot, mert az egészséges, tiszta terméket fogyasztók valóban sokkal egészségesebbek, és nagyobb munkabírásúak is. Ezt a szemléletet kellene a köztudatban is elterjeszteni, éppen azoknak, akik már így táplálkoznak, és befolyásos emberek lévén, erre lehetőségük is van…
Anélkül, hogy mély összefüggéseket boncolgatnék, azért azt el kell mondani, hogy a konvencionális gazdálkodás növényvédelemi gyakorlatában használt vegyszerek sokszor „ismeretlen” eredetű betegségeket okoznak az embernél. Ilyenkor a szakma összezár, és bizonyítani igyekszik a határérték alatti hatóanyag veszélytelenségét, holott lehet, hogy több szer addig ismeretlen hatása érvényesült egy termékben.
Aztán következik a betegség gyógyszeres kezelése, ahol a gyógyszeripar kínál egy szert a diagnosztizált kórra, csak éppen más gyógyszerekkel való kölcsönhatása következtében okoz további bajt. A gyógyszeripar is védi a készítményét, amennyire csak lehet. A vesztes tehát mindenképpen a gyanútlan fogyasztó, akit megtéveszt egy-egy termék dekoratív megjelenése, amely áru egyébként az egészségére sok esetben ártalmas. Nos, ilyen összezárásra, ilyen egységre lenne szükség a biotermelők, -forgalmazók részéről is, csak egy olyan ügy szolgálatában, ami az ember egészségét, nagyobb munkabírását, hosszabb, tartalmasabb és tudatosabb életét szolgálja.

Nagy Zoltán

Megjelent a Mezőhír 2015/4-es számában

www.mezohir.hu