Hírek

Öntözéssel biztosítja a termelést a Dalmand

Közel 800 millió forint beruházással komplex öntözési és halászati beruházást valósított meg a Bonafarm-csoporthoz tartozó Dalmand Zrt. A Dombóvár határában kiépített öntözőrendszer halastavakból kapja a vizet.

Az öntözőrendszer révén 527 hektár vízpótlását oldotta meg a vállalat, így összesen 930 hektárra emelkedett az öntözhető területei nagysága. Ezzel javul a vetőmag-termesztési üzletága hatékonysága is, illetve növelhetik az e célra alkalmas termőterületet. A tervek szerint a hagyományos szántóföldi növénykultúrák − őszi búza, kukorica, olajos növények − mellett borsóvetőmag-előállításba és -feldolgozásba kezdenek. Ezzel párhuzamosan zajlott az Európai Halászati Alap támogatásából finanszírozott halastavi fejlesztés. Az új tórendszer egyaránt alkalmas halak teleltetésére és hallárvák előnevelésére is, emellett ragadozó fajok termelése is megoldhatóvá vált a cégnél. A fejlesztés eredményeképp duplájára nő a cég halászatból származó árbevétele, ami korábban az összárbevétel két százalékát adta − mondta a Napi Gazdaság érdeklődésére Ádám János, a cég vezérigazgatója. Számításaik szerint a beruházások 8-10 éven belül térülnek meg.
 

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés