Hírek

A takarmánybúza csak a professzionális gazdaságokban hoz hasznot

Váratlanul sok búza termett idén, ráadásul az étkezési minőségű termés aránya is jóval jobb lett, mint tavaly. Problémát jelent ugyanakkor a termelőknek, hogy az árak világszerte alacsonyak, és jelentős emelkedés nem várható. Az őszi terméssel is lehetnek még gondok: a hőség megviselte a napraforgót, és valószínűleg tönkretett 120-150 ezer hektárnyi kukoricát.

Alapvetően jól sikerült az aratás, ebben leginkább annak volt szerepe, hogy a munkálatok ideje alatt nem volt kedvezőtlen, esős időjárás” – mondta a Világgazdaságnak Vancsura József . A Gabonatermesztők Országos Szövetségének (GOSZ) elnöke lelmondta: a korábban már learatott árpa mennyisége országosan egymillió tonna körül alakul, ez megfelel a várakozásoknak. Az országosan 5 millió tonna búza viszont pozitív meglepetésnek számít, hiszen korábban 4,5-4,7 millió tonnás termésbecslések hangzottak el. Ez ráadásul megközelíti a tavalyi, kiemelkedően jó termést, amely 5,2 millió tonna volt.

Külön jó hír, hogy a betakarított búza minősége jobb az előző évekhez képest, ez igaz a takarmánybúzára és az étkezési célra használt gabonára egyaránt – jegyezte meg Vancsura. Ez annak köszönhető, hogy idén nem volt hosszan tartó esős időszak, amely a termés minőségét ronthatta volna. Az időjárás, kisebb kilengésektől eltekintve, végül is a termelőknek kedvezett a kalászos gabonákat illetően. A hazai búzatermés az előzetes becslések szerint 70 százalékban étkezési minőségű. Ez az arány jó, és megfelel a szokásosnak, tavaly azonban éppen fordítva volt – tette hozzá az elnök.
A búza minősége 2014-ben valóban gyengébb volt a szokásosnál, a megtermett, jónak számító gabonamennyiség mintegy harmadát tette csak ki a malmi minőségű búza. Ezért a malmi búza tartotta az árát. A túlkínálat miatt a takarmánybúza ára akkor elvált a malmi búzáétól, és csökkent. Általánosan jellemző az is, hogy a hazai búzatermesztés kezd eltolódni a bőtermő, takarmánynak vagy egyéb, hasonló feldolgozásra szolgáló fajták irányába, mivel a malmi búza ára azóta nem sokkal haladja meg a gyengébb minőségű, de nagyobb hozamú fajták adta termés árát. 
Magyarország 1,2-1,3 millió tonnás kenyérgabona-, illetve takarmányszükséglete ennek megfelelően, ahogy minden évben, természetesen az idén is biztosított.

Bár hiányról nem beszélhetünk, az őszi betakarítású szántóföldi növények esetében már lehetnek problémák. A kukoricának sokat ártott az elmúlt hetek rendkívül forró időjárása, lehet, hogy a potenciális termést 10-15 százalékkal vetette vissza a kánikula. Az 1,2 millió hektáros vetésterületből a mostani becslések szerint 120-150 ezer hektárnyi ment tönkre. Gondot okozott, hogy az elmúlt hetek hőhulláma épp a növény virágzásának idején érkezett. A szakértők szerint egyetlen hőségben eltelt nap akár 200 ezer tonnával is visszavetheti a várható terméseredményt a kukorica esetében.

A kánikula a napraforgót is megviselte, igaz, valószínűleg nem ilyen drámai mértékben, hiszen a növény virágzásának végén érkezett. Az erős hőség a magok beérését érte, ez pedig befolyásolhatja a termés olajtartalmát, vagyis végső soron azt a minőségi felárat, amelyet majd a felvásárlók fizetnek érte.

Sem kalászos gabonából, sem pedig az őszi vetésű növényekből nem lesz hiány idén, már csak azért sem, mert a globális készletek meglehetősen bőségesek. Az alacsony kőolajárak ráadásul alacsonyan tartják a helyettesítő alapanyag, a kukorica árát is. Korábban a viszonylag magas kőolajár miatt a biodízelipar szerte a világon gőzerővel dolgozott, az általuk teremtett kukoricakereslet pedig jelentősen megemelte a termény árát, közvetve felfelé hajtva a globális élelmiszerárakat is. Az utóbbi évben tapasztalható kőolajár-zuhanás nyomán azonban a biodízelgyártás pang, és ez alacsonyan tartja a kukorica árát is.

A KSH legfrissebb részletes beszámolója szerint májusban a gabonafélék termelői ára 15,6 százalékkal csökkent. Bár azóta nincs hiteles statisztikai adat, a piaci mozgások szerint továbbra is nagyon alacsony árszinteken mozog a búza és a többi gabona ára, esetenként minimális emelkedést mutatva. A takarmányárpa és takarmánybúza ára egyaránt tonnánként 40-45 ezer forint körül mozog a piacokon, ez – figyelembe véve a termelők költségeit – nagyon alacsonynak számít, és legfeljebb a jó termésátlagot elérő, professzionális gazdaságoknál hoz profitot. Az étkezési, malmi búza ára ezt csak kismértékben haladja meg, tonnája alulról közelíti az 50 ezer forintot. Ebben az esetben viszont kisebb termésátlagokkal kell számolni. 

Hasonlóan alacsony árak jellemzik a kukorica piacát is. A nemzetgazdasági szinten is kiemelten jelentős, fontos exportcikknek számító termény tonnája alig éri el a 40 ezer forintot, az északi félteke betakarításának számító őszi időszak előtt pedig érdemi emelkedés kizárt, sőt esetleg csökkenés is bekövetkezhet.

VG

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés