Hírek

Az egységes kérelmek beadásával egy korszak zárul le 2015 tavaszán

A napokban megjelentek a KAP reformmal kapcsolatos legfontosabb hazai rendeletek, amire olyan régóta vár a szakma és a gazdatársadalom. A rendeletek megjelenése gondolkodtatóba ejtett.

Immáron több mint 5 éve annak, hogy a KAP legújabb reformja körvonalazódni kezdett és lassan a végéhez ér. A kezdetektől szerencsém volt a reformot végigkísérni, amely sokszor egy változékony, örökké tartó folyamatnak tűnt. Az idei támogatási kérelmek beadása azonban véglegesen felteszi a pontot az i-re és útjára indítja az új támogatási rendszert. De hogy mikor is lesz ez, mára már az is megkérdőjelezhető. Az ötletszintű reformelképzeléseket követően a 2011 őszén megjelent első rendelettervezeteknek hosszú és rögös utat kellett bejárniuk, míg végre hatályba léphettek. A tagországok érdekeinek egy rendeleten belül történő összeegyeztetése és a tagállamok közötti konszenzus elérése évekbe telt, ezért az eredetileg 2014-ben életbe lépő reformot egy évvel el kellett halasztani. A közös nevező elérése és a részletek kidolgozása után először az uniós rendeletek jelentek meg. Ezek végrehajtásához azonban hazai rendeletek megalkotása is szükséges volt, amelyre az uniós rendelet késlekedése következtében már alig egy év maradt. Tekintettel arra, hogy a KAP reformnak 2015-tel életbe kellett lépnie, a hazai rendeleteket még az idei egységes kérelem beadásának kezdetéig meg kellett alkotni.

A napokban megjelent hazai rendeletek alapján 2015. május 15-ig nyújthatóak be az új rendszer szerinti támogatási kérelmek. A kérelem beadási időszak sikeres lezárulta megkoronázza majd az elmúlt évek reformfolyamatát. Ehhez a sikerhez azonban sok ember, főként a falugazdászok felkészültsége szükségeltetik, ugyanis minden eddiginél bonyolultabb és hosszadalmas támogatási kérelem benyújtásra számíthatnak idén a gazdálkodók. Nem csupán az új szabályozás megismerése lesz időigényes, de maga a kérelmezés folyamata is hosszadalmasra nyúlhat. Az egységes kérelmek beadásában a Kamara közel 700 fős falugazdász hálózata áll a gazdálkodók segítségére, akiknek mintegy 150 ezer gazdálkodó egységes kérelmét kell az erre rendelkezésre álló alig 1,5 hónapos időszakban elkészítenie. Az új támogatási jogcímek és előírások ismertetése mellett a zöldítés kapcsán megjelenő ökológiai jelentőségű területek egyenként történő berajzolása is rendkívül időigényes feladat. Ezért az elmúlt hónapokban több tagország is jelezte aggályát a Bizottság felé, miszerint félő, hogy a késve megjelenő jogszabályok miatt a tájékoztatás zömét a kérelmek beadásával egyidejűleg tudják csak megtenni, ezért a rendelkezésre álló április 1-től május 15-ig tartó időszak túl rövid lesz a megfelelő tájékozódáshoz és a körültekintő támogatásigényléshez. Nincs ezzel másként Magyarország sem, mi is több fórumon kértük a kialakulófélben lévő helyzet kezelését.

Úgy tűnik, a kitartó érvelés végül meghallgatásra talált, mert a Bizottság végül bejelentette, hogy egy hónappal meghosszabbítható lesz a kérelmek beadása. Persze ez még nincs kőbe vésve, de ha a Minisztérium is úgy dönt, 2,5 hónaposra növelhető a kérelmek beadására rendelkezésre álló időszak, ami orvosolhatja a kérelmezés körül kialakult kapkodást és bizonytalanságokat és a hosszas reformfolyamatnak is méltó lezárását jelentheti. Persze azt is látni kell, hogy a hosszabbításnak milyen hatása lehet a kifizetésekre, ezen hatások gondos mérlegelése után kell majd május elején meghozni azt a döntést, hogy meghosszabbítjuk-e benyújtási időszakot, vagy az eredeti terveknél maradva 45 nap alatt beadásra került a mintegy 180 ezer kérelem.

Forrás: gazdablog.hu/Palkovics Szilvia

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés