Hírek

Békésben 24 ezer hektáron kritikus a búza állapota

Békés megyében az őszi búza mintegy 24 ezer hektáron, a vetésterület 25 százalékán kritikus állapotú, gyengén fejlett az állomány és a márciusi szárazság miatt nem képes a bokrosodás fázisába lépni, különösen az észak-békési térségben – mondta Barabás Béla, a Békés Megyei Mezőgazdasági Termelők Szövetség főtitkára.


Barabás Béla elmondta: februárban 40-45 milliméter hó esett Békés megyében, ami megvédte a búzát az erős fagytól és az olvadás enyhítette a szárazságot, azonban kevés volt a decemberi csapadék után kelt állománynak, október és március között mintegy 200 milliméterrel kevesebb csapadék hullott a szokásosnál. 

    
A kötöttebb és alacsonyabb termőrétegű észak-békési talajokon, Bucsa, Körösladány és Szeghalom térségében a termelők az MTI-nek úgy nyilatkoztak: „az átlagnál gyengébb évre számítanak”. 


    
Szabó Gyula a Bucsai Agrár
 Kft. ügyvezetője az MTI-nek elmondta: nincs értelme Észak-Békésben kiszántani a kritikus búzaterületeket és pótolni más növénnyel, a ráfordítási költségek hektáronként jelenleg meghaladják a 120 ezer forintot, emelkedik a malmi búza tőzsdei ára, a termelési költségek alacsonyabb terméshozam bevételéből fedezhetőek a földalapú támogatással együtt.

    
A kiváló adottságú dél-békési térségben jobb a helyzet, ott a búza 40-45 százaléka jól fejlett, a közepesen fejlett állománnyal együtt a búza 75-80 százaléka a vegetációs időszaknak megfelelően fejlődik. 


    
„Rekord termés nem lesz, hektáronként a dél-békési térségben jó közepes, hektáronként 4,5-5,5 tonna átlag terméssel lehet számolni” – mondta az MTI-nek Isztin Ferenc, a Dombegyházi Agrár 
Zrt. vezetője. 

    
Hozzátette: a búza termelési költsége 10-15 százalékkal drágult, a vetőmag, a műtrágya és az üzemanyag árak emelkedése miatt, biztatóan alakul a minőségi malmi búza ára, kifogytak a készletek a térségből, a termelők már betakarításkor nagyobb kereslettel számolnak, mint a korábbi éveken. A dél-békési gazdálkodók hazai malmoknak értékesítik a termést és főleg romániai exportpiacokon.


    
A békés megyei termelők tavaly ősszel közel tízezer hektárral kevesebb területen vetettek őszi búzát, a rendkívüli őszi aszály miatt a földek egy része alkalmatlan volt vetőágy előkészítésre. A vetésterület nagysága a megyében összesen 96.500 hektár, a szántóföldi kultúrák között 27 százalékos arányt képvisel, ami az országos vetésterületnek mintegy tíz százaléka.

Forrás: MTI

 

Tovább olvasom

Fókuszban

Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=13 crop=no ]
Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=14 crop=no ]

Facebook