Hírek

Jégesőre, viharkárra is megoldást kínál az agrárkárenyhítési rendszer

A mezőgazdasági termelőket ért vihar és jégeső károk kezelése a mezőgazdasági kockázatkezelési rendszeren belül oldható meg, amelynek I. pillére az agrár-kárenyhítési rendszer.

Az agrár-kárenyhítési rendszerben tag mezőgazdasági termelőnek a jégeső és a vihar által okozott károkat a káresemény bekövetkeztét követő 15 napon kell az elektronikus kárbejelentő felületen bejelenteniük, amelyhez a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara falugazdászai megfelelő szakmai segítséget tudnak nyújtani.

A káresemény bekövetkezésének napja a vihar és jégeső károk esetében az a nap, amikor a vihar – illetve jégeső első alkalommal észlelhető. Így a kárt szenvedett termelőknek az elkövetkező két hétben kell megtenniük a kárbejelentéseiket az MVH honlapjáról elérhető Elektronikus Kárbejelentő Felületen.

A 2015. kárenyhítési évtől kezdődően a termelők már kisebb, parcella szintű károk bejelentését is megtehetik azzal, hogy a fenti káresemények által okozott károk ezen kisebb területeken is meg kell haladniuk a 30%-os hozamcsökkenési szintet.


 
A kárenyhítő juttatás iránti kérelmet a termelőknek továbbra is tárgyév november 30-ig kell benyújtani.
 
Az új kockázatkezelési rendszer II. pillérét képező díjtámogatott biztosítások kockázatvállalása s kiterjed a vihar és jégeső károk térítésére mindhárom (A, B, C,) biztosítási konstrukcióban. A mezőgazdasági termelők a biztosítási díjtámogatás keretében ez évben is az általuk befizetett biztosítási díj legfeljebb 65 %-át kaphatják vissza, amelyet a központi költségvetés finanszíroz.
 
Azon termelőknek, akik már a 2015. évre megkötötték növénybiztosításukat, a biztosítási szabályzatban rögzítettek szerint – általában 48 órán belül – kell bejelenteniük a károkat az adott biztosítónál. 
 
A gazdákat a szaktárca továbbra is biztatja a díjtámogatott biztosítások kötésére, hiszen azzal a káraik csökkentésén túl az agrárkár-enyhítési pillérből származó kárenyhítő juttatásukat is maximalizálhatják. A kárenyhítési rendszerben a termelő ugyanis abban az esetben részesülhet teljes mértékű kárenyhítő juttatásban, amennyiben tárgyévi referencia hozamértékének legalább 50 %-ára mezőgazdasági biztosítással rendelkezik.

FM

 

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés