Hírek

Jó esély van közepes búzatermésre, 4,7 millió tonnával kalkulálnak

Jó esély van a közepes búzatermésre a Földművelésügyi Minisztérium agrárgazdaságért felelős államtitkára szerint. Czerván György elmondta, hogy az őszi árpát valamivel több mint 200 ezer hektáron takarították be, a termés 15 százaléka már a magtárakban van. A búza betakarítása az időjárás függvényében várhatóan a jövő hét második felében kezdődik.

Árpából közepes termést várnak, a több mint egymillió hektáron termesztett búzának pedig időben jött a májusi eső, jó esély van a közepes termésre. Hozzátette: a tavalyi rekordterméshez képest néhány százalékkal alacsonyabb lesz a hozam, de az előző öt év átlagához képest nagyobb termésre lehet számítani. Tavaly ötmillió tonna búzát takarítottak be, idén 4,7 millió tonnával kalkulálnak. Ebből étkezési és takarmányozási célokra 1,2-1,2 millió tonnát szánnak, a többi, valamivel több mint kétmillió tonna kerülhet az exportra. A búza vetésterülete  60 ezer hektárral lett kisebb, amit Czerván György részben a csapadékszegény ősszel magyarázott és azzal, hogy az új támogatási rendszer a fehérjenövényeket jobban támogatja. Így például a szója vetésterülete 25 ezer hektárral nőtt. Az államtitkár szerint biztatóak a kilátások  legnagyobb területen termesztett szántóföldi növény, a kukorica, valamint a napraforgó és a cukorrépa termését illetően is – mondta Czerván György.

Forrás: MTI

 

Tovább olvasom

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook