Hírek

Korlátlanul áradhat az orosz búza a világpiacra

Oroszország idén a világ második legnagyobb gabonaexportőrévé válhat, ha minden a tervek szerint alakul. Ukrajna várhatóan továbbra is korlátozza a kivitelét, a nagy búzatermesztő Kazahsztán pedig egyre inkább a takarmánytermelés felé fordul.

Oroszország elég gabonát termel ahhoz, hogy ne kelljen korlátoznia az exportot, ami a piaci évben elérheti a 26-27 millió tonnát − közölte Viktor Zsubkov, a miniszterelnök első, a mezőgazdaságért felelős helyettese, aki szerint ezzel az ország idén először a világ második legnagyobb gabonaexportőrévé válhat. Az orosz kormány weboldalán megjelent hír szerint a folyó piaci évben eddig 22 millió tonnát exportáltak, ezt április−májusban további 2,5 millió tonna követi.


Az ország gabonatartaléka az új szezon kezdetét jelentő július 1-jével 15 millió tonna lesz, ami biztonságosan fedezi a hazai igényeket. Az idei aratástól a tavalyi 93,9 millió tonnáshoz hasonló eredményt várnak − mondta el Jelena Szkrinnyik mezőgazdasági miniszter; a Bloomberg szerint ez 40 százalékkal több, mint amennyi a belső fogyasztáshoz kell. Az amerikai mezőgazdasági minisztérium (USDA) legfrissebb prognózisa legfeljebb 25 millió tonnás orosz exporttal számolt, vagyis egy átlagosan jó évvel, amikor az oroszok termelik meg a világ búzájának 9 százalékát. Az exportban eddig is csak Kanada és az Egyesült Államok előzte meg őket az utóbbi években.

Ukrajna exportlehetőségei idén se kedvezőek, miután tavaly gyakorlatilag befagyasztották a kivitelt, így júliusra megnégyszereződik az ország búzatartaléka − mondta Mikola Bezuhlji, a mezőgazdasági miniszter helyettese. Tavaly július 1-jén 1,9 millió tonnát tett ki a tartalék, az idén viszont elérheti a 7-8 millió tonnát. A 2011-es 22,3 millió tonna után idén csak 14 millió tonnás termésre számítanak, miután az őszi vetést az időjárás mintegy 3 millió hektáron megsemmisítette. A kormány felszólítására a gabonakereskedők beleegyeztek, hogy február−júliusban 1,7 millió tonnára korlátozzák exportjukat, így a 2011−2012-es szezonban a kivitel 4,8 millió tonna lesz − a fele a kereskedők által tervezettnek. Az ország vezetői nyilvánvalóan ellátási zavaroktól félnek, pedig 2011-ben 22,3 millió tonna búzát takarítottak be, és a hazai igények kielégítésére elég 12 millió tonna.

Kevesen tudják, hogy Kazahsztán a világ egyik vezető lisztexportőre, ami a saját termésű búzára épül. Az USDA adatai szerint ugyanakkor a tavalyi, csúcsot jelentő 22,7 millió tonna után idén csak 15 millió tonnás lesz a búzatermés, miután egyre nagyobb területeket állítanak át takarmánytermelésre. (A kormány azt tervezi, hogy 2020-ra a szántóföldeken a jelenlegi 65 százalékról 32 százalékra szorítják le a búza arányát.) A hatalmas tartalékoknak köszönhetően a búzaexport idén alig csökken − a tavalyi 9 millió tonnáról várhatóan 8,5 millió tonnára.

Forrás: Napi Gazdaság

 

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés