Hírek

Megalakult a HANGYA COOP

Megalakult a HANGYA COOP szerdán Budapesten, a szövetkezet a mezőgazdasági termékek ügynöki nagykereskedelmével kíván foglalkozni – tájékoztatta a HANGYA Szövetkezetek Együttműködése szerdán az MTI-t.

A tájékoztatás szerint a szövetkezetet az előzetes szándéknyilatkozatok alapján összehívott alakuló közgyűlés április 2-án alapította meg. A HANGYA COOP szövetkezetet – a most hatályba lépő, szövetkezetekre vonatkozóan korlátozó törvényi szabályozásokra tekintettel – a HANGYA tagszervezeteket képviselő magánszemélyek, továbbá jogi személyként a Gabonatermesztő Termelői Csoportok Szövetsége és a HANGYA Szövetkezetek Együttműködése és egy szövetkezet hozta létre. Az elnök Patay Vilmos lett. Tavaly a HANGYA közgyűlésen elfogadott stratégiai szervezetfejlesztési programnak megfelelően a HANGYA Szövetkezetek Együttműködésének Igazgatótanácsa ez év február 7-i ülésén határozatot hozott arról, hogy a tagszervezetek által korábban megfogalmazott igényre építve – széleskörű összefogás alapján – a vezetés készítse elő egy országos szövetkezeti integrációs szervezet létrehozását. A döntés alapján a létrehozandó szervezet fő célkitűzése, hogy mind a beszerzési, mind pedig az értékesítési oldalon megfelelő piaci alkupozíciót biztosítson tagjai számára – olvasható a közleményben.
 

Forrás:MTI

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés